Hajdinasaláta a tenger gyümölcseivel

hajdinasspenotospalacsinta
Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Forrás:Táfelspicc

  • harminc deka hajdina
  • negyven deka rák
  • negyven deka kagyló (lehetőleg többfajta)
  • húsz deka cukkini
  • egy póré
  • húsz deka sárgarépa
  • egy citrom
  • egy csokor zöldpetrezselyem
  • egy szál kakukkfű
  • öt evőkanál olívaolaj
  • só és frissen őrölt bors ízlés szerint

A felkarikázott cukkinit, pórét és sárgarépát lobogva forró vízben két percig főzzük, a levét átszűrjük egy másik edénybe, a zöldséget folyó hideg vízben leöblítjük. A zöldséglébe dobjuk a kakukkfüvet, beleszórjuk a szárazon megpirított hajdinát - a részleteket lásd a bevezetőben -, készre pároljuk. Az előkészített kagylót addig főzzük, amíg valamennyi ki nem nyílik - amelyik mégse nyílt ki, azt kidobjuk. Megfőzzük a rákot is, annak öt perc elég. A pórét összeturmixoljuk az olívaolajjal, a citromlével, a petrezselyemmel, sóval és borssal, ez lesz a salátalé. Végül összekeverjük a hajdinát a kagylóval, rákkal, zöldséggel és a salátalével, majd tálaljuk. Jó melegen, langyosan és hidegen is.