Kínai újévi rizstorta (nian gao)

kinairizstorta
Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Forrás: Táfelspicc

Elkészítési idő: nettó 5 perc, bruttó 3 óra

Alapanyagok:

  • 1/2 l víz
  • 1/2 kg barna nádcukor
  • 1/2 kg rizsliszt (mochiko)
  • 2 evőkanál olaj
  • 2 evőkanál keserűmandula-kivonat
  • 10 db kimagozott vörös/kínai datolya (jujuba)
  • 1 evőkanál szezámmag

A vízben lassú tűzön feloldom a cukrot. Alaposan és lassan a rizsliszthez keverem. Hozzáadom az olajat, datolyát és a mandulakivonatot. Kiolajozott formába öntöm. Eredetileg banánlevélbe csavarva gőzölik, ez látható a képen is. Három óra alatt készül el a bambuszgőzölőben, ez lábosban úgy nézhet ki, hogy egy olyan serpenyőbe vagy lábosba helyezem a süteményt tartalmazó formát, amelyben elfér, és az alja nem ér le (wok ideális), és szorosan lefedve, gyöngyöző vízben gőzölöm három órát. Óránként érdemes ellenőrizni a vizet, és utántölteni, ha szükséges. Amikor elkészült, késsel körbevágom a forma mentén, és megszórom szezámmaggal.

A receptet az Illatos csirke kínai büfé és az internet segítségével rekonstruáltuk, mókának móka volt. A tortát a kínai újévkor készítik, és szerencsét hoz. A sütemény glutén- és laktózmentes. A sok furcsa alapanyagot kínai élelmiszerüzletekben, kínai piacokon, esetleg büfékben lehet beszerezni.