Konyhai balesetből milliárdos üzlet - a kukoricapehely

kellogg hopkins
Vágólapra másolva!
A tizenkilencedik század reggelifronton két komoly újítást hozott, a müzlit és a kukoricapelyhet. Ezzel tulajdonképpen mindent el is intézett, azóta csak a finomításokra futotta az emberiség azon felének, amelyik a reggeli ügyét a szívén viseli. De míg a müzli története több, egymástól teljesen független szálon futott a végkifejletig, addig a hasonlóan (vagy sokkal inkább) népszerű kukoricapelyhet egy testvérpárnak köszönheti a világ: John Harvey Kellogg és Will Keith Kellogg a nevük.
Vágólapra másolva!

Forrás: Táfelspicc

Igen, ez a Kellogg az a Kellogg, akinek a nevét azóta is világszerte viselik a dobozok. A jelenlegi gyárat a fiatalabbik testvér, Will Keith alapította 1906-ban. Nem tévesztendő össze a bátyjával, akiről a Promenád a gyönyörbe című filmművészeti alkotás készült, és aki elsősorban a beöntések nagy propagátoraként, valamint csodálatos fitneszmasinériák megalkotójaként vonul be a történelembe. Utóbbi kétségkívül izgalmasabb figura, hiszen minden monomániás bolond izgalmasabb, mint a nem bolond testvérei, előbbi viszont sokkal jobb üzleti érzékkel volt megáldva, és a kukoricapehely több mint százéves diadalmenete elsősorban neki köszönhető.

És a hetednapi adventistáknak, akik az 1860-as években alakultak meg, és szigorú vegetarianizmust hirdettek (valamint az alkohol, dohány és más drogok tilalmát). Az egyház lelkes hívei között találjuk a két Kelloggot is, akik mindent megtettek, hogy a vallási előírásoknak megfelelő életvitelt folytassanak. Ebbe a hús nem fért bele, így különböző gabonákkal próbálták meg feldobni az egyébként meglehetősen egyhangú étkezéseiket. Az egyhangúság nem a hús tilalmából eredt, hanem abból a tényből, hogy John Harvey szerette a nehezített pályát, és a hetednapi adventisták mellett Sylvester Grahamnek, a Graham-keksz és Graham-liszt feltalálójának is őszinte híve volt. Azt vallotta, hogy a hús mellett a só, a cukor és a különböző fűszerek is kerülendők, amennyiben azok nemkívánatos szenvedélyek felkorbácsolásához vezetnek az emberi testben. Mindezek tetejébe komoly és felkapott üdülőszanatóriumot üzemeltettek, ahol a rendszeres beöntés és testmozgás mellett a klienseknek szigorú diétát is kellett tartaniuk. Itt született meg a kukoricapehely - legelőször búzából.

Forrás: Táfelspicc


Mint oly sok nagyszerű találmány az emberiség történetében, egy balfogás mellékterméke volt: a testvérek egy adag búzát vízben felejtettek. Amikor később föl akarták használni, látták, hogy a búza majdnem teljesen szétázott, de mivel az anyagi erőforrásaik szűkösek voltak, úgy határoztak, hogy nem dobják ki. Amikor a hengerelésnek nekikezdtek, kis pelyheket kaptak (szemben a várt, lapos tésztával), amit kisütve adtak oda az általuk üzemeltetett szanatórium (vagy inkább wellnessközpont) lakóinak. A dolog sikert arathatott a páciensek között, hiszen pár hónappal később a pehely készítése már a szabadalmi hivatalnál volt, és 1896-ban meg is kapták rá a védettséget, Granose névvel. Ezután kezdtek más gabonákkal is kísérletezni, többek között a kukoricával, amiről kiderül, hogy sokkal ízletesebb pelyhet ad, mint a búza, úgyhogy a további fejlesztéseket főleg erre koncentrálták.

Az igazi áttörésre azonban jó tíz évet kellett várni: 1906-ban kezdődött az, amivel a reggeli pelyheket sikerült a legnagyobb közönséggel megkedveltetni: a hozzáadott cukor. Ez Will Keith ötlete volt, aki mindenképpen be akart lépni a nagyok közé, és rájött, hogy a cukorral sok mindent el lehet érni. Ezzel persze szembement meggyőződéses bátyjával, úgyhogy amikor 1906-ban megalapította saját cégét, szabályos testvérháború vette kezdetét, ami 1921-ig húzódott. A bíróság a számos szabadalmi per végére tett pontot azzal, hogy kimondta a fiatalabb testvér győzelmét, és jogát a szabadalmak, valamint a Kellogg név használatára.

Hogy a kukoricapehely mekkora siker volt, jól mutatja, hogy a cég 1906-os megalapítását követő harmadik évben eladták az egymilliomodik dobozt, ami a kor mértékei szerint példátlan sikernek minősül. A cég innentől kezdve megállás nélkül diktálta a reggelipelyhek piacán a tempót, hiába szálltak be a harmincas években olyan nagyok is, mint a General Mills.

A Kellogg's a nyolcvanas években volt a csúcson: ahelyett, hogy a reggelipelyhek hagyományos célközönségére, a kisgyerekekre koncentrált volna, nekiállt meggyőzni a felnőtteket a kukoricapehely praktikusságáról, egészségességéről, és a 25-49 éves korosztály körében öt év alatt 26%-kal megnövelte a reggelipehely fogyasztását. Idén a világ második legnagyobb élelmiszer-ipari cége lett (a Pepsico az első), miután 2,7 milliárd dollárért megvásárolta a Pringlest a Procter & Gamble-től.

Forrás: Táfelspicc

Hogyan készül?

A kukoricapehely édeskukoricából készül, a szemeket a csövekről eltávolítják, és durvára őrlik. Ehhez általában valami édesítőt adnak. Egy órán át gőzölik magas nyomáson, majd órákig szárítják, hogy minden nedvesség eltávozzon belőle. Ezt követően két henger segítségével pelyhekké lapítják, 30 másodpercig 600 fokon sütik. Ez a kukoricapehely, amit aztán a gyártó a kívánt végeredménynek megfelelően ízesíthet tovább.
A rizspehelyhez a rizst magas nyomás alatt gőzölik, amitől hasonló folyamatok játszódnak le benne, mint a pattogatott kukoricában. Az így kapott rizst ezután ropogósra sütik, ez található meg a különböző csokikban, édességekben. A Kellogg híres rizspelyhe, az 1928-ban piacra dobott Rice Krispies viszont rizspasztából és cukorpasztából készül, amit összedolgoznak, majd kis bogyókká formáznak, ezt követően pedig szárítják és kisütik.