Kenyerek kenyér nélkül

csökkentett szénhidráttartalmú kenyerek
Vágólapra másolva!
Bár a törvény szabta keretekbe beleférnek, a csökkentett szénhidráttartalmú kenyereknek semmi közük a köznyelv szerint kenyérnek nevezett élelmiszerhez. Ettől függetlenül ezek is ehetőek, sőt az akaratgyenge fogyókúrázók szerencséjére egyre többféle fehérjekenyér kerül piacra. 
Vágólapra másolva!

A Magyar Élelmiszerkönyv a kenyeret nem, a fehér és a félbarna kenyeret, azok alapanyagait és adalékanyagait viszont meghatározza. Ezek a termékek az adalékanyagok és a silány liszt miatt, amit előbbiekkel ütnek fel, szinte ehetetlenné teszik a hazai kenyérválaszték 90%-át. A helyzet nem reménytelen, hiszen menő pékségekben, sőt még hipermarketekben is lehet jó kenyereket kapni, de az összkép siralmas.

Forrás: Táfelspicc

Pont ezen a teljesen lebutított területen jelent meg egy új termék, ami ugyan nem egy tökéletes világ tökéletes fehér kenyere roppanós héjjal, foszlós béllel és kéthetes eltarthatósággal, hanem pont lustaságunkhoz, akaratgyengeségünkhöz igazodik. A csökkentett szénhidráttartalmú kenyereknek jellemzően 10 gramm alatt van a szénhidráttartalmuk, szemben a klasszikus kenyér 40-50 grammjával, így ezek sokféle fogyókúrában, diétában, akár cukorbetegség esetén is partnerei lehetnek a fogyasztónak.

"Azonban nem szabad minden termékből egyidejűleg az alacsony szénhidráttartalmút választani, hiszen a szénhidrátok fontos szerepet játszanak a szervezetünkben" - figyelmeztet Antal Emese dietetikus.

De milyen az ízük?

Fitt&Trend kenyér Forrás: Táfelspicc

Fitt & Trend

Gyártó: Ludwig & Mentesi Kft.
Hol kapni?: Lidl
Összetevők: víz, búzafehérje, szójaliszt, lenmag, szójatöret, napraforgómag, teljes kiőrlésű tönkölyliszt, szezámmag, almarost, étkezési búzakorpa, élesztő, teljes kiőrlésű tönkölykovász, jódozott étkezési só, árpamaláta, fűszerek
Szénhidráttartalom/energiaérték/100g: 6,1 g/285 kcal
Súly: 250 g
Ár: 300 Ft (1200 Ft/kg)
Frissen: a Jókenyeret is gyártó Ludwig & Mentesi Kft. nem szokta elrontani termékeit, ezt se sikerült. A kóstolt termékek közül ennek van egyértelműen a legjobb állaga, szaftos, harapható, vágható, van benne anyag rendesen, teljesen hozza a jófajta magos kenyerek tömör karakterét. A tésztába kevert magok - eszelős mennyiségű lenmag - még izgalmas állagot is kölcsönöznek neki, de az íze nem túl jellegzetes. Kissé édeskés, a héja mutat némi kellemes kesernyésséget, de összességében nem egy csemegekenyér, hanem céltermék.
Másnapos próba: a vágási felület kiszáradt, a kenyér többi része nem változott meg. Ez a forma feltétlenül szerencsésebb ennek a kenyértípusnak, mint a másik kétmagos kockafazonja.

Norbi update 3,5-ös kenyér Forrás: Táfelspicc

Norbi update 3,5-ös kenyér

Hol kapni?: Update pékségek
Összetevők: ivóvíz, növényi fehérjék (búzafehérje, szójafehérje, rizsfehérje), szójaliszt, zabrost, teljes kiőrlésű búzaliszt, élesztő, sűrítőanyag: guargumi; repceolaj, étkezési só, szárított rozskovász (rozsliszt, élesztő, ivóvíz)
Szénhidráttartalom/energiaérték/100 g: 3,5 g/193 kcal
Súly: 300 g
Ár: 775 Ft (2583 Ft/kg)
Frissen: íze alig van, enyhén emlékeztet az alkoholmentes sörre, édes-kesernyés. Nagyon puha, lágy, szivacsos az állaga. A tésztába kevert magok jót tesznek neki, azok adnak némi ízt, és az állagát is érdekesebbé teszik.
Másnapos próba: a zacskóban félbevágva tárolt kenyér körben keményre száradt, nagy nehezen kettétörve a bele még puha.

Norbi update 5-ös kenyér Forrás: Táfelspicc

Norbi update 5-ös kenyér

Hol kapni?: Update pékségek
Összetevők: ivóvíz, proteinkeverék (búzafehérje, szójafehérje, csillagfürt protein), szójaliszt, lenmag, napraforgómag, szójaliszt, teljes kiőrlésű búzaliszt, búzakorpa, almarost, élesztő, szezámmag, étkezési só, pirított árpamaláta
Szénhidráttartalom/energiaérték/100 g: 5 g/282 kcal
Súly: 250 g
Ár: 660 Ft (2640 Ft/kg)
Frissen: óriási hátrány fehérnek lenni a csökkentett szénhidráttartalmú csoportban, ahol a másik három versenyző magos. Az izgalmas, és természetesen finom magok elnyomhatnák a növényi fehérjék ízvilágát, vagy adhatnának neki ízvilágot, legalább egy kicsit. Rengeteg ennél sokkal rosszabb kenyér van a piacon magasabb szénhidráttartalommal, de ez egy rendkívül furcsa félszerzet. Van íze, de nem jó, kicsit kesernyés, ami a fehérkenyérnek nem sajátja, de emellett édeskés is, a héja nem jól harapható, hanem gumis. Állaga tömör, lyukakkal.
Másnapos próba: ez is jól bírta a tárolást, egyértelmű, hogy a vekni kisebb vágási felülete miatt jobb forma, mint a kocka.

Nem hallgathatjuk el, hogy az egyik felkeresett (Bajcsy-Zsilinszky út) és a másik felhívott (Szentendrei út) update üzletben is szuperkedves és villámgyors volt a személyzet. Látványosan értették a dolgukat.

Pro Body kenyér Forrás: Táfelspicc

Pro Body kenyér

Hol kapni?: Aranycipó pékségek, Lipóti pékségek
Összetevők: víz, Pro body keverék: búzasikér, szójaliszt, szójatöret, lenmag - sárga, teljes kiőrlésű tönkölyliszt, almarost, étkezési búzakorpa, teljes kiőrlésű, szárított tönkölykovász, étkezési só - jódozott, árpamaláta kivonat, fűszerek, magkeverék: lenmag, szezámmag, napraforgó, rozspehely, zabpehely, élesztő
Szénhidráttartalom/energiaérték/100 g: 6,1 g/285 kcal
Súly: 250 g
Ár: 390 Ft (1560 Ft/kg)
Frissen: a kelleténél puhább, testetlenebb kenyér, összességében szinte hajszálra megegyezik az update 5-ös kenyérrel. Ez is elég íztelen, de valamelyik alapanyag egy halvány, kellemes füstös mellékízt ad neki. Mivel csak ebben van szójatöret, azt vagyunk kénytelenek meggyanúsítani ezzel az ízzel. A héja nagyon rossz, vékony, amikor kicsit kiszárad, szilánkosan törik, barátságtalan.
Többnapos próba: a félbevágott kenyér papírzacskóban tárolva másnapra nagyon kiszáradt. A vágási felület kőszáraz, és a többi része is lényegesen szikkadtabb lett.

A Deák téri Lipóti pékségben vásároltunk, a kiszolgálás itt is az átlagosnál felkészültebb és nagyon kedves volt.

A szója

Mindegyik kipróbált termék tartalmaz szójalisztet, amelynek - mivel allergén - feltüntetése kötelező minden élelmiszer-ipari terméken. Napi rendszerességű fogyasztásukról Antal Emesét kérdeztük. "Nagyobb mennyiségben haspuffadást okozhatnak, emiatt az egyéni tűrőképesség határozza meg a fogyasztását. Tilos szóját fogyasztaniuk a szójaallergiásoknak. Nem javasolt azoknak sem, akik hasnyálmirigy-betegségben szenvednek, vagy egyéb emésztőrendszeri problémájuk van."