Azért esszük a csípőset, mert élvezzük, hogy fáj

2013.09.20. 11:48

Az Erős Pista óvodás játékszer, a mexikói csak akkor csíp, ha akarjuk, egy madár pedig csípősségtűrésben bármikor lenyom minket. De vajon tényleg kétszer csíp-e?

A csípős koszt titokzatos. Azt ugyan már tudjuk, hogy nem íz, hanem a testünket belülről égető fájdalom, de még így is rengeteg kérdőjel maradt körülötte. Nyolc közkeletű hiedelmet gyűjtöttünk össze, és kiderült, hogy mind csak részben igaz. Egy kivételével.

Egy angol termelő saját fóliasátrában a világ egyik legerősebb csilipaprikájával, az Infinity PepperrelForrás: Northfoto / Si Barber /eyevine

 A csípős paprika túladagolható

A paprika hatóanyagának, a kapszaicinnek elméletileg ugyan létezik halálos adagja, de nem született még olyan ember, aki annyit bírna megenni egy csípős paprikából, hogy az tényleg végzetes legyen. Egy, a nyolcvanas években végzett kutatás szerint a világ legerősebb csilijéből 1,4 kiló kellene ahhoz, hogy egy 70 kilós embert eltegyen láb alól. Ennyit pedig nyilván lehetetlen megenni valamiből, aminek egy falatjától is ez lesz:

 

Az Erős Pista erős

Hát, nem. Legalábbis létezik nála sok, sokkal csípősebb szósz is. Wilbur Scoville amerikai kémikus 1912-ben kifejlesztett Scoville-skáláján (ami azt mutatja meg, hogy hányszoros cukros vizes hígítás kell ahhoz, hogy valamit már ne érezzünk csípősnek) az Erős Pista nagyjából 1500 SHU-t ér, egy jó csípős magyar paprika maximum 2500 SHU-t. A jalapeno ennek a duplája, a habanero simán megvan kétszázezer, és a világ legerősebb paprikája, a Trinidad Scorpion majd másfél millió SHU-val támad. Azok erősek.

A könnygáz paprikából van

A négy legelterjedtebb könnygázféle közül egy készül csilipaprika-kivonatból vagy szintetikus kapszaicinből, a másik háromnak semmi köze a csilikhez, hiába szerepel a gázspray is a Scoville-skálán.

A csípőshöz is hozzá lehet szokni

A csípőset nem az ízlelőbimbónkon, hanem a hőreceptorainkon keresztül érezzük, és ezek a hőreceptorok kondicionálhatók, vagyis sok csípős étel fogyasztása nyomán érzéketlenebbé válnak. Minél érzéketlenebbek a szánkban és az orrunkban lévő hőreceptorok, mi annál több kapszaicint tudunk magunkba tömni. Az, hogy mennyire bírjuk az erőset, részben a genetikánk, részben a gyerekkori tapasztalataink függvénye. Aki például indiai konyhán nő fel, annak a csípős curry felnőttként is jobban csúszik. 

Mexikói pacallevesFotó: Szabó Balázs [origo]

A mexikói konyha csípős

Talán az indiai konyhánál is hamarabb jut eszébe a felhasználóknak a mexikói, mint csípősen főző konyha. Pedig a mexikói egy sok édessel és savanyúval, rengeteg zöldséggel és hússal, korianderrel, fahéjjal és rengeteg paprikával, kukoricával dolgozó, különösen izgalmas és bonyolult receptekben gazdag konyha, amely elsősorban a tacók terén enged teret a csiliknek. Sokszor ott sem alapértelmezésben, hanem utólagos ízesítésként, a fogyasztóra bízva a csípősség mértékét. Mondhatni, hogy egy szabad akaratot is számba vevő csípős konyha, de ha egyetlen jelzőt használhatnánk jellemzésére, akkor inkább a szofisztikált a találó, távolról sem a csípős.

A csípős fogyasztása öngyógyítás

Régóta tanakodnak a tudósok, hogy vajon miért kínozzuk magunkat csípős ételekkel, és máig él az az elképzelés, hogy az ok valójában egyfajta tudattalan öngyógyításban keresendő. Eszerint tehát azért eszünk csípős ételeket, mert csökkentik a vérnyomást és remek fájdalomcsillapítók. A legújabb elméletek szerint azonban ez marhaság. Azért esszük a csípőset, mert élvezzük, hogy fáj. Dr. Paul Rozin pszichológus szerint csak az ember képes élvezni olyan dolgokat, amik igazából rosszak, amiket evolúciós szempontból kerülnünk kellene. Szerinte ilyen esetekben a testünk azt hiszi, hogy bajban vagyunk, de az agyunk tudja, hogy valójában nincs veszély. Ez az, amit élvezünk.

Kétszer csíp

Nem mindig. Az, hogy a végbél is megszenvedi-e az előző napi vacsorát, egyrészt az emésztőrendszer állapotától, másrészt a csípősségforrástól függ. Személyes beszámolókból úgy tűnik, hogy a friss paprikák kapszaicintartalma megemészthető, míg a késztermékek, amilyen például a Tabasco, bizony tényleg kétszer csípnek.

Az állatok nem esznek csípőset

Ez csak részben igaz. A legtöbb emlős viszolyog a csípős ételektől, kerüli őket, ha tudja. Persze nem mindig tudja. Különösen akkor nem, amikor laboratóriumban vizsgálják a csípősségtűrését. Harmincévnyi kutatás után megállapították, hogy a nyulakat nem különösebben izgatja a csípős koszt, a tengerimalacok nagyon rosszul bírják, az egerek pedig valahol a középmezőnyben helyezkednek el. Állítólag ebben is hozzájuk hasonlítunk a leginkább. Persze az állatok ízlelése különbözik a miénktől, és ahogy a macskákból kikoptak az édes ízre szakosodott ízlelőbimbók, úgy a madarak szájából is hiányoznak a hőérzékelő receptorok. Mi más magyarázná ezt:

 

Féléves lehetett Zappa, a szürke házi macska, amikor hosszas nyávogás és rekedt, kurjongató követelőzés után végre sikerült ellopnia egy darab nyers halat a tányéromból. Pechjére wasabis volt. Zappa fél órán át prüszkölt óriásira tágult pupillával, és több vizet ivott meg, mint azóta bármikor. Bárcsak azt mondhatnám, hogy azóta nem lop ételt. De legalább mindig megszagolja.