Díjat kapott Mautner Zsófia szakácskönyve

Mautner Zsófia
Vágólapra másolva!
Gasztronómiával együtt öt kategóriában, magyar és külföldi műveket külön elismerve osztották ki az Aranykönyv díjakat a budapesti Átrium moziban. A hazai könyvek közül D. Tóth Kriszta, Lakatos Levente, Mautner Zsófia, Leiner Laura és Hozleiter Fanny Mosolyka alkotásai lettek az idei közönségszavazás győztesei.
Vágólapra másolva!

A díjkiosztót vasárnap este, a XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál záróeseményeként tartották; a március közepén kezdődő, többfordulós versenyben az olvasók öt kategóriában – szépirodalom, szórakoztató irodalom, gasztronómia, gyermek- és ifjúsági irodalom, ismeretterjesztés – szavazhattak kedvenceikre.

Mautner Zsófia Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Csak a 2013-ban megjelent könyvek voltak versenyben. Az idén először átadták az e-könyv különdíjat is, amelyet a legtöbb e-könyvet értékesítő Ulpius-ház Könyvkiadó nyert el. Szakmai különdíjban részesült a Móra Könyvkiadó, mivel a díj alapítása óta a Móra kapta a legtöbb, összesen hat Aranykönyv díjat.
A gasztronómia területén Mautner Zsófia Főzőiskola - Alapfok (Libri Könyvkiadó Kft.), valamint Jamie Oliver Jamie 30 percesek (Park Könyvkiadó Kft.) kötete kapta a legtöbb szavazatot. Szépirodalom kategóriában a magyar kiadványok közül D. Tóth Kriszta Jöttem, hadd lássalak című regénye (Bookline Könyvek), a külföldi művek közül pedig Matthew Quick Napos oldal című regénye (Könyvmolyképző Kiadó Kft.) győzött.

A szórakoztató irodalom kategóriájában Lakatos Levente Bomlás című kötete (Ulpius-ház Könyvkiadó Kft.), illetve Dan Brown Infernója (GABO Könyvkiadó és Kereskedelmi Kft.) kapott elismerést. A gyermek- és ifjúsági irodalom kategóriájában Leiner Laura A Szent Johanna gimi 8. (1-2.) - Örökké című kötete (Ciceró Könyvstúdió Kft.) és Cassandra Clare Elveszett lelkek városa (Könyvmolyképző Kiadó Kft.) című regénye győzött. Az ismeretterjesztő jellegű kiadványok közül a legnépszerűbb Hozleiter Fanny Mosolyka Te döntesz (Libri Könyvkiadó Kft.) és Nick Vujicic Megállíthatatlan - A cselekvő hit fantasztikus ereje című kötete (Studium Plusz Könyvkiadó) kapta a legtöbb szavazatot.