Mennyit lehet spórolni vega étrenddel?

zöldség fuhrmann piac
Budapest, 2013. március 8. Magyarországon termesztett zöldség- és gyümölcsféleségeket kínáló stand a Fővám téri Központi Vásárcsarnokban. Középen egy tábla jelzi az árukészlet hazai eredetét. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba *************************** Kedves Felhasználó! Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Vágólapra másolva!
Három hét makrobiotikus étkezés után az volt az egyik feltűnő változás, hogy kevesebbet költök ételre. Mivel nem egy egészségtelen étrendet váltottam Venere rizsre, utánanéztem, hogy jár az a család, amelyik a brojlercsirke helyett lencse után nyúl. Megéri-e anyagilag feláldozni az iparilag előállított húst jó minőségű növényi táplálékért?
Vágólapra másolva!

Egy hétre és két főre számoltunk, és egy szinte azonos, de a növényi fehérjék, hüvelyesek, magas fehérjetartalmú növényi alapú ételek helyett olcsó (nem szabadtartott, nem vad) húst, illetve egy hús helyett halat tartalmazó étrend költségeivel hasonlítottuk össze. (A makrobiotikus étrendet most mellőztük, annak költségei a változó szereplők ellenére a vegával egyeznek meg.)

Makrobiotikus sorozatunk előző részei:

A makrobiotikus étrend

Az első hét

Forrás: MTI/Jászai Csaba

Az alapétrend, amelybe beilleszthetők a három különböző fehérjeforrás alapanyagai. Kifejezetten jó minőségű, de nem bioétrendre törekedtünk:

mélyalmos tojás 10 db 489 Ft
natúr zabpehely 500 g 419 Ft
tej 2 liter 450 Ft
spagetti 500 g: 369 Ft
túró 1/2 kg: 626 Ft
joghurt 4 pohár: 448 Ft
márványsajt 100 g: 240 Ft
dió 20 dkg: 1199 Ft
paradicsompüré 700 g: 598 Ft
fokhagyma 1/2 kg: 499 Ft
barna rizs 1 kg: 534 Ft
alma 1 kg: 329 Ft
eper 400 g: 599 Ft
római saláta 2 db: 698 Ft
vöröshagyma 1 kg: 199 Ft
teljes kiőrlésű tönkölyliszt 1 kg: 279 Ft
répa 1 kg: 419 Ft
kenyér (teljes kiőrlésű igazi kenyér): 1 kg: 1584 Ft

TOTAL: 9978 Ft

A vega kiegészítés

lencse 1/2 kg: 338 Ft
csicseriborsó 1/4 kg: 399 Ft
zöldbab 1 kg: 478 Ft
fagyasztott csemegekukorica 250 g: 398 Ft
brokkoli 1/2 kg: 299 Ft
spenót 2 kg: 1200 Ft
újkrumpli 2 kg: 389 Ft

TOTAL: 3501 Ft

A húsos kiegészítés

brojlercsirke 2 egész (kb. 3 kg): 2427 Ft
sertéstarja 1 kg: 1098 Ft
marhagulyáshús 1 kg: 2748 Ft
gyorsérlelt, gyorspácolt bacon 200 g: 739 Ft

TOTAL: 7012 Ft

A halas kiegészítés

ponty 3 kg: 5397 Ft
hekktörzs 1 kg: 1199 Ft
harcsafilé 1 kg: 3299 Ft
olajos szardínia 2 doboz 240 g: 618 Ft

TOTAL: 10 513 Ft

A végeredmény:

  • halas: 20 491 Ft
  • húsos: 16 990 Ft
  • vega: 13 479 Ft

A húshoz képest feleannyiba kerülő növényi fehérjék ára egy teljes étrendben is erőteljesen érvényesül, és érdekes tanulság, hogy egy hallal kombinált, de elsősorban növényekre és tejtermékekre épülő étrendet nyugodtan ki lehet hozni a húsos étrend árából.