Jót enni a Balatonnál? Nehéz, de nem lehetetlen!

2015.08.02. 10:02

Alapos tesztkörutak után összefoglaljuk ajánlásunkat, hol egyen fagylaltot, süteményt, és hová menjen vacsorázni, ha Balatonfüreden és környékén nyaral.

Balatonfüreden lehet retteneteset és fantasztikusat is enni, de semmiképp sem bízhatjuk magunkat a véletlenre, mert nagyon csúnyán ráfázhatunk. Elég kemény odafigyelés és tudatosság kell ahhoz, hogy sose fussunk lyukra, márpedig ha valamikor, hát nyaraláskor szeretne biztosra menni az ember, igyekszik elkerülni a csalamádés löncsburgereket,  olajjal átitatott lángosokat és kívül puccos, belül legyes halászlevekkel tarkított éttermeket. 

Szűzérme, sztrapacska és gombapörkölt a KővirágbanForrás: Ács Bori

Néhány évnyi tapasztalattal a hátunk mögött összeszedtük, mit hol érdemes enni Balatonfüreden. A lista a teljesség igénye nélkül készült, és sajnos nem fed le mindent, amit egy balatoni nyaraláskor muszáj lenne fogyasztani - olyan közhelyes ételekből, mint például a lángos és hekk nem találtunk jót errefelé. Sőt olyan is előfordult, hogy valahol tavaly még jót adtak, erre a nyárra viszont leromlott a színvonal. Azt viszont most is meg tudjuk mondani, hova ülhetnek be egy jó burgerre, hol kapják a legjobb fagyit, kávét, kürtős kalácsot, és hogy hova menjenek sütizni. 

Jó kürtős kalács 

Nem, véletlenül se a sétányon vegyenek, hanem az amúgy is legjobb strandon, az Esterházyn. Nagyon komolyan veszik a kürtős kalácsot, ott dagasztják a tésztát, nem dejóba, hanem dióba forgatják, és a porcukor is vaníliától illatos. Faszén felett forgatva sütik, így lesz igazán ropogós rajta a máz, de nagyon lágy belül. A kedvencünk, hogy egy nagy farúdra fűzve adják oda, nem nejlonban, ami ráolvad a forró tésztára vagy papírban, ami beleragad, ráadásul a kezünk sem ég le, míg az izgalomtól vijjogó családnak visszük. 

Esterházy strand

Balatonfüred, Tagore sétány 

Igazi kávé 

A nyaralások legnehezebb pontja, kávézni iszonyú rizikós dolog a Balatonon, könnyebb mosogatólevet kifogni, mint kávét. Füreden a legjobb feketét a sétány közepén, a Bodorka Vízivilág Látogatóközpont mellett található teraszon ittuk. Nemcsak az ital kiváló, de innen a legszebb a kilátás a tóra, a kacsákra, és Tihany is éppen szemben látszik. Különös kincs ez a hely annak, aki gyerekkel érkezik, ugyanis egy minijátszótér van közvetlenül a terasz asztalai mellett.  Míg a gyerek megmássza a hajót vagy a békát, nyerhetünk pár nyugodt percet kávézás közben. 

Bodorka kávétarasz - jó választás gyerekeseknek isForrás: Ács Bori

Cím: Bodorka Kávéterasz,

Balatonfüred, Tagore sétány 

Egy jó cukrászda 

Fürednek két nagyon híres cukrászdája van: a Karolina és a Bergmann. Mindkettőt próbáltuk: a Karolinát akkor ajánljuk, ha egy jó szörpre vagy hűsítő italra ülne be, és igazán kifogástalan kiszolgálásra, pezsgő hangulatra vágyik. Ha azonban tökéletes süteményt keres, inkább a Bergmann cukrászda felé vegye az irányt.

Dobostorta BergmannéknálForrás: Ács Bori

A klasszikus cukrászda hangulatában és kínálatában is a konzervatív vonalon maradt, és ezt nagyon jól tette. Tökéletes krémesek és torták sorakoznak a pultban,  sőt sokan nem tudják, de ez az egyetlen hely, ahol igazán jó kenyeret lehet kapni a városban. 

Francia krémes a Bergmann cukrászdábanForrás: Ács Bori

Cím:

Balatonfüred, Zsigmond utca 1.

Balatonfüred, Petőfi Sándor utca 64. 

Egy jó vacsora 

A Malackrumpli egészen különleges hely, ahová nem elég egyszerűen beesni és enni, tudni kell, mit eszünk. A bisztróban készült ételek ugyanis olyan alapanyagokból készülnek, amelyek nagy részét saját maguk termelik a balatonhenyei birtokon, így valóban a létező legfrissebb minden étel, hiszen abból főznek, ami épp terem, vagy azt sütik, amit éppen vágtak.  Nemcsak a burger tökéletes, de a lecsó is jobb, mint amit bárhol ettünk, és kiváló lepényeket is kapni.

Nem hétköznapi a Malackrumpli hamburgereForrás: Ács Bori

Úgy is készítik el a fogásokat, hogy az alapanyagok saját ízét igyekeznek kiemelni, ez nekünk bejött, de aki kecsöpben ázó sós burgerre vágyik, ne ide jöjjön. A nagy placcon a gyerekek rohangálhatnak, míg az étel megérkezik. Kicsit kényelmetlen, hogy rögtön a bejáratnál meg kell rendelni és ki kell fizetni a vacsorát, majd visszajárogatni az újabb adag szörpökért, de a minőség kárpótol. 

Lecsó a MalackrumplibanForrás: Ács Bori

Malackrumpli

Balatonfüred, Széchenyi utca 28. 

Egy finom fagyi 

Aki nem a csavaros gépi fagyi, hanem a házi, krémes fagylalt híve, szerencsére Füreden két igazán menő helyet is talál, mindkettőt a központban: a Bagamérit és a Korzót. Utóbbinál mindig van egy kis sor, de ne riassza vissza, gyorsan lepörög. Az év fagyija különdíját is ők kapták, nem is véletlenül.  Nagyon menő fantáziafagylaltjaik vannak, mint a Tihanyi visszhang, amiben levendula is van, vagy a Füredi mákvirág, ami narancsos-mákos, de mi a klasszikus ízekért voltunk oda, a vaníliáért és a csokoládéért. 

A Korzót csak ajánlani tudjukForrás: Ács Bori

Korzó fagyizó

Balatonfüred, Zákonyi Ferenc sétány 4. 

Néhány hely, ami megér egy kis autózást

Ha tökéletes ételekre vágyunk, olyanokra, amikben egyszerűen nincs hiba, ugyanakkor az égvilágon semmi pucc sincs, csak nagyon, de nagyon jól vannak elkészítve, akkor megér harminc perc autózást a köveskáli Kővirág.

Fehérbor a szűzhözForrás: Ács Bori

Az utóbbi időben nagyon felkapott faluban rengeteg új étterem nyílt, mi még csak a Kővirágig jutottunk, oda is tértünk vissza, annyira jó volt ott enni, meg csak úgy ott lenni is. A valódi stílusérzékkel összeválogatott régi bútorok és edények itt nem hajlanak giccsbe,  úgy stílusos és picit elegáns ez a hely, hogy közben otthonos is. 

Kővirág étterem

Köveskál, Fő út 9/a 

Strandbüfé újratöltve 

A strandbüfék kínálata és minősége az egész Balaton körül elég rossz, ezzel próbál szembemenni a zánkai strandon található Neked főztem nevű büfé. Ők is kizárólag helyi alapanyagokkal dolgoznak, mint a feljebb dicsért Malackrumpli, biozöldségeket használnak, és a húst is a környékről szerzik be.

Nem tréfálnak a hamburgerrel a Neked főztem-nélForrás: Ács Bori

Kolbászon és hamburgeren túl például grillezett kecskesajtot is kaphatunk, ami nemcsak az olajos lángoshoz képest felemelő élmény.  Ottjártunkkor elég nagy volt a káosz, de az ételek valóban megérték a várakozást még a zuhogó eső ellenére is. 

Grillezett kecskesajt a Neked főztem-nél, ZánkánForrás: Ács Bori

Neked főztem

Zánka, Horgász utca 2. 

Hurka és kolbász a félszigeten 

Ha átugrik Tihanyba, és megéhezik, joggal félhet a turistacsapdáktól, jobb résen lenni. A rév melletti piactéren, a Tihanyi piac placcon délelőttönként csak néhány bódé áll, de azok elég jó ételeket kínálnak. Ha éppen nem süt kolbászt Lakatos Márk a műhelyében, az eggyel odébb található pavilon is csodálatos hurkákat és frissen sült burgonyacsipszet árul, még eggyel odébb pedig házi réteseket kapni. 

Hurka a tihanyi piaconForrás: Ács Bori

Tihanyi piac placc

Tihanyi rév (kompállomás)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK