Egér volt a Subway szendvicsében

subway egér szendvics
Vágólapra másolva!
Egeret talált egy férfi a Subwayben rendelt szendvicsében az Egyesült Államokban. Az étterem visszafizette neki az étel árát, egyelőre nagytakarítást tartanak és folyik az ügy kivizsgálása.
Vágólapra másolva!

Nemrég még egy KFC-vendég panaszával volt tele a sajtó, aki azt nyilatkozta, sült csirke helyett patkányt szolgáltak fel neki. Mint később kiderült, a vádak hamisak voltak. Újabban pedig az Egyesült Államokban, Lincoln Cityben került egér a Subwayben felszolgált szendvicsbe – adta hírül a Fox News.

Egér figyel a szendvicsbe került spenótban Forrás: Matt Jones/Facebook

A szerencsétlenül járt ember Matt Jones volt, aki a szendvicsről fotót is készített és a következő szöveggel tette fel a Facebookra: „Nézd ezt az egeret a spenót között a Subway szendvicsemben! Még jó, hogy nem haraptam bele! Hihetetlen! A boltvezető teljesen ledöbbent.”

A vizsgálat még tart Forrás: AFP/Eric Piermont

Az étteremlánc szóvivője a következőt fűzte az eseményekhez: „A vevőt azonnal kártérítettük, amint jelezte, mi történt. A nyomozás elkezdődött”. A helyi egészségügyi szakértők is kivonultak a helyszínre, az étteremből pedig minden hozzávalót eltüntettek.