Tabu a terhesség alatti alkoholizálás Magyarországon

dreher kőbánya kőbányai sörgyár
Szalad a söröspalackok sora
Vágólapra másolva!
A kismamák ne igyanak: ezt ugyan mindenki tudja, de sokan mégsem tartják be. A felelőtlenségnek nagyon komoly következményei lehetnek.
Vágólapra másolva!

A probléma sajnos Magyarországon is jelen van: a túlzott, felelőtlen alkoholfogyasztás negatív mentális, szociális vagy egészségügyi hatásait nehéz kétségbe vonni. Az Ésszel iszom! program szakmai szervezetekkel együttműködve kampányolt 2015-ben – a Dreher Sörgyárak segítségével a magzati alkoholszindróma, az ittas közlekedés veszélyei és a kulturált alkoholfogyasztás melletti munkájukat 2016-ban is folytatják.

Veszélyben a kismamák és magzatok

A potenciális veszélyeztetettek közül érdemes kiragadni a kismamákat és magzataikat. Őket óvandó indította el a sörgyár és Dr. Simich Rita, a LÉTRA (Létbiztonság, Életminőség, Tanulás, Rehabilitáció, Alternatíva) Alapítvány egészségfejlesztési szakreferense, a TÉT Platform elnökségi tagja azt a 18 állomásos előadás sorozatot, ahol magyar védőnőket képeztek magzati alkoholszindróma témában.

Szalad a söröspalackok sora Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Céljuk, hogy a védőnők is széleskörű tájékoztatást tudjanak adni a megelőzéshez, valamint felismerjék az esetleges tüneteket és megfelelően kezeljék azokat. A programon 1300-an vettek részt és segítségükkel kiderült, hogy

a nők terhesség alatti alkoholfogyasztása létező probléma, de egyelőre tabu téma Magyarországon.

A fiatalok is szeszelnek

A magzatvédelem mellett a mostani fiatalok alkoholfogyasztásáról is szó esett, hisz a korai szokások, élmények meghatározóak lehetnek a későbbi családtervezés tekintetében.

“Nagyon fontos, hogy elindult egyfajta párbeszéd a kulturált alkoholfogyasztásról, ezen belül is beszélhettünk a magzati alkoholszindrómáról és a fiatalok italozási szokásairól, hiszen ezek valós, sokakat érintő problémák, amikkel foglalkozni kell. Mivel a megelőzés a leghatékonyabb megoldás, így a program első állomásaként szakértőkkel egyeztettünk” - mondta a téma szakértőjeként Dr. Simich Rita.

A tervek szerint idén egy országos kutatás keretében térképezik fel a jelenlegi helyzetet, hogy pontosan meg tudják határozni a prevenció legmegfelelőbb módját. A kapott eredményeket más országok eredményeivel is összevethetik, vagyis arról is képet kaphatunk, hogy mennyire tér el az országos helyzet az átlagtól.

Fontos a mérték Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Összefogás a rendőrséggel

A túlzott alkoholfogyasztás sok esetben a közlekedési balesetek okozója és az erőszakos cselekmények kiváltó oka is. Az Ésszel iszom! program különös hangsúlyt fektet arra, hogy figyelmeztessen az ittas vezetés veszélyeire is.

A mozgalmas nyári fesztivál időszakban a Veszprémi Rendőr-főkapitánysággal közös akciót indítottak. Intenzív közúti ellenőrzést tartottak, aminek részeként 250 autóst igazoltattak és szondáztattak. A józan sofőröket a Dreher munkatársai

egy-egy doboz ízesített alkoholmentes sörrel jutalmazták.

“Az együttműködés nagyon jó példa arra, hogyan tud igazán hatékonyan együttműködni az állami és a gazdasági szektor. A cél közös, az ittas vezetés az egész társadalmat érintő probléma” - mondta el Reiter Barnabás rendőr alezredes a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője - a kapcsolat 2016-ban is folytatódik a sörgyára és a Magyar Rendőrség között, több különleges akcióra lehet számítani.