Csak maszatoltak a kínai étteremben rendes takarítás helyett

Vágólapra másolva!
Egy budapesti bevásárlóközpont egyik távol-keleti gyorséttermében tartottak ellenőrzést múlt héten a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal munkatársai. A koszos és rendezetlen, élelmiszerbiztonsági szempontból aggályos étterem működését azonnali hatállyal felfüggesztették.
Vágólapra másolva!

A belvárosi bevásárlóközpontban működő távol-keleti étteremben számos szabálytalanságot találtak a Nébih ellenőrei. A konyha teljes területén vastagon lerakódott szennyeződés, kosz, és rendetlenség volt. A személyzet saját holmiját együtt tárolta a szárazáruval. A vendéglátó termék forgalmazásához szükséges külön engedélyt nem tudták bemutatni, a HACCP kézikönyv pedig nem a létesítményre volt adaptálva és a benne szereplő dokumentumokat sem vezették.

Mocskos kézmosók

A konyhában piszkos zacskóban szárított pirospaprikát, az egyik hűtőszekrény zöldséges dobozában csomagolatlanul káposztasalátát tároltak. A kézmosók mocskosak voltak és hiányoztak a higiénikus kézmosáshoz szükséges eszközök. Az egész konyhára egyetlen felmosó jutott csak, az is erősen szennyezett volt már.

Zöldség és csirkemell

A rendezetlenség – az amúgy koszos és jeges – hűtőszekrényekben és fagyasztókban is szembetűnő volt: a zöldséges fagyasztóban jelöletlen csirkemellet tároltak együtt tengeri halakkal és rákokkal, míg egy másikban a nyers, pácolt csirkemellet a már félkész termékekkel és párolt zöldségekkel.

Bár volt zöldség-előkészítő hely, azt nem használták: a mosogatóban piszkos nejlonokat, annak tetején ládákat, műanyag tálakat halmoztak fel. Utóbbiban bontott zacskókban gomba volt. A hibák miatt azonnali hatállyal felfüggesztették a gyorsétkezde működését.

Takarítottak, de nem eléggé

Az ellenőrzés másnapján az üzemeltető bejelentette ugyan a hivatalnak, hogy a hibákat felszámolta, a megismételt szemle azonban felületes takarítást állapított meg, a személyzet munkaruhája erősen szennyezett volt. Emellett a hús és zöldség-előkészítő, az üzemi mosogató és az alapanyag raktározó területen meghibásodott a megvilágítás. A gyenge takarítás, a kifogásolt személyi higiénia és a rossz látási viszonyok miatt továbbra sem üzemeltethető a gyorsétterem.

A vállalkozás több százezer forintos bírságra számíthat, csak a megismételt hatósági szemle után nyithatnak ki újra.