Bakancsos bortúra a Pilisben

Szivek Pince Kesztölc Pilis
Szőlősorok a Pilis lábainál elterülő Kesztölc domboldalában
Vágólapra másolva!
Manapság a bortúrák általában egyet jelentenek azzal, hogy egy adott borvidék egyik pincéjétől a másik pincéjéig sétálunk. Amit most ajánlunk, az viszont egy szó szerint vett túra, ahova nem árt bakancsot húzni: 9 kilométeres táv, 100 méteres szintemelkedés, 8 tétel kóstolása.
Vágólapra másolva!

A Pilis inkább kirándulóhelyeiről, mintsem borászatáról híres, pedig lankái szőlőtermesztésre is alkalmasak, a környéken már ezer éve készítettek bort; anno még az esztergomi érsek is innen kapta a nedűket. A május 7-i két és félórás túra alatt kiderül, hogy miért: aki túracipőt húz, megismerheti a Pilis talaját, klímáját, a mészkőszirtekről pedig a Neszmélyi borvidék keleti szegletének látványa tárul elé.

Izzadó mészkő, selymes penész

Kesztölc települést a szőlővel kapcsolatban első ízben oklevélben említik 1075-ben: a garamszentbenedeki apátságnak I. Géza adományozott 7 szőlőt, 5 vincellért és 2 eke földet. A terület gazdag termőhely 340 méter magasságban.

Szőlősorok a Pilis lábainál elterülő Kesztölc domboldalában Forrás: Szivek Pince

A Szivek Pince kis családi borászata több generáció óta foglalkozik szőlőműveléssel, borászattal. Céljuk boraikon keresztül bemutatni a termőhely összetettségét, gazdagságát. Pincéjük igazi különlegessége, az 1867-ből származó nyomógerendás prés még ma is működik.

A kirándulás végállomásán jön a jól megérdemelt kóstoló: a pincészet szőlőültetvényének közepén és a prásházban borok és házi sült sonka várja a túrázókat Kesztölc panorámájával, a kanyargó szőlősorokkal és a Pilis fehér szikláival.

A bortúráról további információ az esemény FB-oldalán.