Így készítsen tökéletes steaket otthon!

legjobb steak kávémártás
Kávémártás csillog a tetején
Vágólapra másolva!
Végtelenül szeretem a jól elkészített húsokat, akár a klasszikus darabokat. Bár megszokott és általánosnak mondható kórkép, hogy egy nő negyvenéves kora alatt este hatig csak salátával táplálkozik, később levegővel, reggel héttől ebédig főképp fénnyel, engem – a magam ötvenkilenc kilójával – viszonylag sűrűn látni elégedett és boldog arckifejezéssel férfiasabbnak tartott, erősen fűszerezett vagy épp nagyobb húsokból álló ételek fogyasztása közben.
Vágólapra másolva!

Mivel szeretem a speciális ízeket és a különleges önteteket, most kávés öntetet teszteltem, amit egy jókora darab marha-fehérpecsenyéhez szántam, de mivel a steak már önmagában extralaktató étel, ezt ellensúlyozva egy könnyű zellersalátát készítettem hozzá köret gyanánt, és bizton állíthatom, hogy az összízhatás kapcsán egy cseppet sem fogtam mellé.

Kávémártás csillog a tetején Forrás: Megyeri Gabriella

Mivel a húst csak borssal fűszereztem, az étel egy pikánsabb, különlegesebb mártást kívánt, amely a zellerszár és a zöldborsó ízeivel prímán harmonizál, mégis kellően mély és bársonyos ízű.

Steak kávémártással

Hozzávalók:

  • 2 nagyobb darab, csont nélküli marha-fehérpecsenye
  • 5-6 szem zöld bors

A salátához:

  • 8 db közepes méretű zellerszár
  • 12 szál zsenge zöldborsócsíra
  • tökmagolaj

A kávémártáshoz:

  • 1,5 kávéscsésze búzasör
  • 1 kávéscsésze paradicsomsűrítmény
  • ½ kávéscsésze balzsamecet
  • 1 kávéscsésze kávé
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 csipet chili
  • 1 mokkáskanál kristálycukor
  • 2 evőkanál olívaolaj

Elkészítés:

Először a mártást és a salátát készítem el, csak az után a húst, hogy az utóbbit még melegen tudjam tálalni.

A salátához a zellerszárakat zöldséghámozóval megpucolom; hosszában végighúzom, lényegében a külső hártyaszerű héjat szedem le róla. Amikor ezzel megvagyok, alaposan megmosom a szárakat, felitatom róluk a vizet, 3-5 cm közötti hosszú, 2-3 mm vastag hasábokra vágom. A zöldborsószálakat alaposan megmosom, megszárítom, 2-3 centis darabokra tépkedem, összekeverem az apróra vágott zellerszárral, ízlés szerint meglocsolom tökmagolajjal, és már el is készültem a körettel. Jöhet az öntet!

Jól passzol hozzá a zöldborsócsíra Forrás: Megyeri Gabriella

A fokhagymát egészen apró darabokra vágom. Kisebb lábosba öntöm a 2 evőkanál olívaolajat, közepes lángon dinsztelem rajta a fokhagymát. Érdemes arra figyelni, nehogy odakapjon a hagyma, mert az aromájára lesz csak szükségem, azt kell belőle kinyernem. Miután ezzel megvagyok, felöntöm a balzsamecettel és a sörrel, jó 6-7 percen át közepesen lángon főzöm tovább. Ezután beleöntöm a kávét és a paradicsomsűrítményt is, még főzöm 4-5 percig az öntetet, majd fűszerezem a maradék hozzávalókkal, nagy lángon rottyantok rajta egyet, félreteszem egy kicsit, leszűröm, és kiöntőedénybe teszem.

Három perc pihentetés után kerül rá a kávémártás Forrás: Megyeri Gabriella

A hús, amennyire pofonegyszerű elkészíteni, épp annyi odafigyelést igényel. Jó steaket sütni nem nehéz, de ha nincs még nagy gyakorlatunk az elkészítésében, szükség van hozzá egy maghőmérőre, melynek használatáról már írtunk korábban.

Talán a legfontosabb szempont a steak elkészítése során a hőmérséklete. Mivel hirtelen és nagy lángon kell majd megsütnöm a húst,

az elkészítése előtt legalább 30 perccel kiveszem a hűtőből, nehogy a hús saját, nagyon alacsony hőmérséklete akadályozza majd az alapos átsütést.

Finoman megmosom, megszárítom a szeleteket, a zöld borsot mozsárban megtöröm, azzal fűszerezem. A húst a sütés előtt semmiképpen nem sózom be, mert a só elvonja a hús nedvességtartalmát, így a sütés folyamán kiszáradhat. Ezért kell majd hirtelen, nagy lángon sütnöm a steaket, mert a hirtelen magas hőmérséklet összerántja a húsrostokat, bezárja a húsnedveket, amelyek majd a pihentetési fázisban alaposan át tudják járni az izomrostokat, ezzel garantálva, hogy ízes-szaftos maradjon a végeredmény.

Odafigyelést kíván, de nem kivitelezhetetlen otthon sem Forrás: Megyeri Gabriella

Tehát a serpenyőt legnagyobb lángon felhevítem, beleöntöm az étolajat, amikor már majdnem füstöl az olaj, akkor dobom rá a húsokat. Ha szeretik medium (a hús külseje harmonikusan pirult, belseje még rózsaszín) vagy medium well (a hús erősen megpirított, de a belsejében egy halvány rózsaszín csík még utal a zamatosságára) módon elkészítve a steaket, akkor

sütés közben arra kell ügyelni, hogy a hús maghőmérséklete úgy 50 fok körül legyen, oldalanként 4 és fél percig szükséges sütni, majd 3 percig pihentetni.

A pihentetés folyamatát semmiképp nem szabad megspórolni, mert így járja majd át leginkább a húsba zárt nedvesség az izomrostokat.

Jó tanács: ha a húst nem szeletelten vásárolom meg, akkor ujjnyi vastagra vágom, és semmiképpen sem klopfolom. A serpenyőt mindig a legnagyobb hőfokon melegítem, sütés közben soha nem veszem lejjebb a hőfokot.