Hogyan válasszunk mézédes sárgadinnyét?

sárgadinnye
Vágólapra másolva!
Nemrég tippeket adtunk, hogyan tudjuk kiválasztani a finom görögdinnyét. Most eláruljuk, mire figyeljünk, hogy ne fogjunk mellé a sárgadinnye vásárlásánál sem.
Vágólapra másolva!

A magát lelkes amatőrnek tituláló, érdekes kettős életet élő őstermelő, Szőri László, a Dinnyefarm tulajdonosa ősztől tavaszig webfejlesztéssel, nyáron pedig dinnyetermesztéssel foglalkozik. Párjának családja több mint 20 éve ebből él, László elsősorban a kisebb kertészetünkben dolgozik, új fajtákkal, öko-eljárásokkal kísérletezik.

– kezdi.

Idén 9 fajtát termesztenek sárgadinnyéből. Két alaptípusba sorolja a fajtákat; az egyik a cukordinnyeként ismert cseres héjú, halványzöldes húsú, rendkívül édes gyümölcs, a másik a kantalup típusú: gerezdes, sárga húsú, hosszúkásabb.

A már bevált fajtákon kívül minden évben igyekeznek újakkal is színesíteni a kínálatot: a citromsárga héjú, rögbilabda alakú, nyújtott sárgadinnyék, belül hófehér hússal azok, amiket mézdinnyeként is ismerhetünk. Másik újdonságuk a Piel de Sapo típusú dinnyék. Ezek hazánkba főként Spanyolországból illetve Dél-Amerikából érkeznek; színük méregzöld, nyújtott alakúak, hófehér húsuk állaga ropogós, körtére emlékeztet.

Az utóbbi időben nagyon sok fajtát tök alanyra oltanak, de a saját tövön érett sárgadinnye ízvilága összehasonlíthatatlan az oltottal szemben.

Fiata

Nagyon korai, narancssárga húsú, kantalaup típusú sárgadinnye. Átlag tömege 1,5-2 kg. Ovális, enyhén gerezdes, termése más fajtákhoz képest kevésbé pultálló, viszont ízvilága kiemelkedő.

Fiata Forrás: Dinnyefarm.hu

Corin

Fiata jellegű, ovális, enyhén gerezdes, kantalup típusú, narancssárga húsú sárgadinnye. Korai tenyészidejű, Fiata után pár nappal érik, átlag tömege a Fiatánál valamivel nagyobb: 2-2,5 kg.

Donatello

Korai, pultálló, kantalup típusú sárgadinnye. Termése 1,5-2 kg, mély narancssárga húsú, magas cukortartalmú és ízletes. Terméshéja kemény, sárga, zöld csíkokkal a gerezdek között.

Donatello Forrás: Dinnyefarm

Condor

Középérésű, pultálló „olasz kantalup" típusú hibrid. Termése 1,5-2 kg átlagsúlyú, narancssárga húsú, prémium sárgadinye.

Olasz kantalup Forrás: Enza Zaden

London

Galia típusú, középkorai tenyészidejű (Donatello után pár nap), pultálló cukordinye fajta. Termése 1,3-2 kg, rendkívül tetszetős, cseres héjú. Húsa zöldesfehér, magas cukortartalmú, rendkívül ízletes.

London Forrás: Dinnyefarm

Amarillo/Ducral

Mézdinnye típusú sárgadinnye fajtahibrid. Termése ovális, rögbi labda alakú, élénk sárga színű, fényes, sima, nem cseres, enyhén barázdált felületű. Termésmérete 1,8-2,5 kg. Hússzíne éretten fehér, nagyon magas cukortartalmú, roppanós szerkezetű. Szállíthatósága, pultontarthatósága kiváló. Itthon leginkább importból ismert fajta.

Amarillo Forrás: Rabafruits

Piel de Sapo

A Piel de Sapo spanyol típus, fajtaválasztékunk egyik újdonsága. Mélyzöld, repedezett, rücskös héjú, nyújtott ovális alakú sárgadinnye. 2-2,5 kg-os átlagtömegű terméseinek fehér húsa speciális, rendkívül ízletes, ropogós. Húsának állaga hasonlít a vilmoskörtére. Importból az áruházak késő ősszel kínálják. Hosszan tárolható, ezért mikulás-, vagy téli dinyének is nevezik.

Piel de Sapo Forrás: Dinnyefarm

Nagyon sok víz, rengeteg napsütés

Szőri László azt mondja, hogy bár más termőterületeken nagyobb hozamokat képesek produkálni ugyanakkora területről, azt csak lényegesen több műtrágya használatával tudják elérni. Ők a vetésforgós utat járják, szerves trágyát használnak, a növényvédő szereket pedig megelőzéssel próbálják minimalizálni. Hevesben korszerű növényvédelmet alkalmaznak, de feleslegesen nem permeteznek. Erdőkertesen van egy kisebb kertészetük, ahol abszolút ökológiai termesztés folyik.

Ültetéshez nagyon hűvös volt a tavaszi időjárás, a fagyveszély miatt csak később tudtak kikerülni a palánták. A sok napsütés és meleg, az öntözéses termesztéssel párosítva sok jót ígér, szép dús a növények lombozata, a különféle gombás, atkás fertőzések eddig legalábbis elkerülték a földeket. A tavalyi esős nyárban sok növény szára elgombásodott, tönkrement, így rengeteg dinnye rajtamaradt, amit nem tudott kinevelni. Az idei termés kifejezetten bíztató. Ami a jó terméshez elengedhetetlen, az a rengeteg víz és a még több napsütés.

– árulja el a termelő.

Forrás: Dinnyefarm

Hogyan válasszunk jó dinnyét?

  • Szemrevételezzük! Olyat válasszunk, amely nem sérült; nincs zúzódás, puha folt vagy repedés rajta.
  • Emeljük meg! A mérethez képest a súlyának nagyobbnak kell lennie érzetre, mint amire a látottak alapján számítottunk.
  • Az illat kulcsfontosságú! Minél intenzívebben érezzük a sárgadinnye illatát, annál biztosabb, hogy érett példány kerül az asztalra.
  • Nyomjuk meg a száránál! A dinnye tetején, a kocsánynál, ha benyomjuk, lágyabbnak kell lennie, mint például a hasán. Akinek nem annyira jó az orra, jól teszi, ha a nyomás után ott is megszaglássza. Intenzív dinnyeillatot kell éreznie.

Amit még fontos szem előtt tartani, hogy amikor a sárgadinnye megérett, a kocsánya körül körberepedezik, és le lehet pattintani a szárról.

Azokat a sárgadinnyéket, amiken rajta van egy rövid szár, például import dinnyéknél, éretlenül szedték le.

Bár a sárgadinnye utóérő, sosem szállhat versenybe egy saját száron megérett gyümölccsel.

És melyik fajtát ajánlja a termelő? Sárgahúsúak közül a Fiata, zöldhúsúból a London típusút. Ha még nem lenne ennyire gyakorlott a fajtákban, akkor kérdezze bátran az árust, és ne féljen megszagolni, megtapogatni a kiszemelt sárgadinnyét.