Penész, baktériumok: halsütödéket ellenőrzött a Nébih

sült hekk
Vágólapra másolva!
Balatoni halsütödéket ellenőrzött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A 13 ellenőrzött vendéglátóhelyből csak 2 esetében találtak mindent rendben, 6 helyen akadtak kisebb hiányosságok, itt figyelmeztetést kaptak az üzemeltetők, 5 üzletben viszont súlyos hibák miatt bírságot szabtak ki, 2 hely működését pedig fel is függesztették a hatóság munkatársai.
Vágólapra másolva!

A szakemberek összesen 13 halsütödét ellenőriztek, több mint 160 mintán 700 laboratóriumi vizsgálatot végeztek el, végül összesen több mint egymillió forintnyi bírságot szabtak ki. Vizsgálták a rendet, a tisztaságot, a személyi higiéniát, és a raktáron lévő halkészletek nyomon követhetőségét, valamint a halfajok és megnevezések azonosságát is.

Mintát vettek a késztermékekből, a raktárban található fagyasztott halakból, valamint különböző felületekről is, mint például a munkaasztalokról vagy a dolgozók kezéről. Valamennyi késztermék mikrobiológiai vizsgálata jó eredményt adott, ugyanakkor

a vizsgált 13 halsütőből csupán 2 helyen volt a munkafelületek mikrobiológiai tisztasága megfelelő,

azaz tiszta. A többi vendéglátóhelyen penész, baktériumok, illetve más szennyezők jelenlétét mutatta ki a laboratórium.

Két üzletben a Nébih Állami Halőri Szolgálata összesen több mint 100 kg halat vont ki a forgalomból, mert nem voltak megfelelőek a származást igazoló dokumentumok. Mivel az ellenőrzések még a szezon elején, június utolsó hetében zajlottak, így a nyár kiemelt heteiben az ellenőrzött vendéglátóhelyek a hatósági intézkedéseknek köszönhetően a hiányosságok kijavítása után biztonságosan működtek.

Forrás: Szupermenta

Az ellenőrök mellett a Szupermenta teszt keretében laikus kóstolók pontozták a halsütödék választékát, tisztaságát, a kiszolgálást és az összbenyomást, továbbá a kiszolgált, feltálalt sült hekk külső megjelenését, színét, illatát, ízét és állagát is. A rangsor a laikus tesztelők összesített pontszámai alapján állt fel, amelybe a hatósági megítélés kivételesen nem számított bele.

Összesítésben az északi part

legkedveltebb halsütödéje az Alsóörsön található Új Fogas Büfé lett, míg délen a balatonlellei Nádfedeles bizonyult a legjobbnak.

Második lett a balatonalmádi Jóbarátok Halsütöde és a balatonszemesi András büfé. Harmadik helyen zárt a Zánkán található Jegesmedve büfé, míg a déli oldalon a siófoki Kremánék halsütője végzett a dobogó harmadik fokán.