Fazekas Sándor: Tetteket várunk élelmiszer-ügyben az uniótól

Vágólapra másolva!
Nem szabad megkülönböztetni a vásárlókat, becsapni a fogyasztókat; felháborító, hogy azonos márkanév alatt máig eltérő termékek kerülnek forgalomba Európában - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter pénteken a pozsonyi várban, ahol uniós találkozót tartottak az élelmiszerek kettős termékminősége gyakorlatának megszüntetéséért a visegrádi négyek kormányfői, illetve az összes uniós tagország képviselői és szakpolitikusok részvételével.
Vágólapra másolva!

Az Egyenlő minőségű termékeket mindenkinek című rendezvényen Fazekas Sándor más tagállamok szakminisztereivel tárgyalt. Az egyeztetés után a közmédiának azt mondta, a megbeszélés hasznos volt, mert itt is fel tudta vetni, hogy

ha az uniós piac egységes, akkor jogos elvárás, hogy az azonos márkájú termékek egységes minőségűek legyenek.

Közép-Kelet-Európában az élelmiszerekben gyakran több a só és kevesebb a hús, több az aroma és az állományjavító, vaj helyett pedig pálmaolajat használnak. Ezt a gyakorlatot akarja felszámolni a visegrádi együttműködés, és a kezdeményezéshez most jó néhány további tagállam is csatlakozott, például Szlovénia - közölte Fazekas Sándor.

Az agrárminiszter rámutatott: több figyelemreméltó kezdeményezésről is szó esett, ezek közül az egyik, hogy szlovák felvetés alapján Magyarország, Szlovákia, Csehország és Szlovénia hatóságai az elkövetkező időszakban összehangoltan fognak dolgozni a helyzet orvoslási lehetőségeit keresve; valamint magyar részről az az indítvány is elhangzott, hogy hozzanak létre egy olyan többnyelvű honlapot, amelyen a fogyasztók saját tapasztalataikat tudnák megosztani, egyúttal véleményeket, javaslatokat is megfogalmazhatnának.

Fazekas Sándor egy, a vonatkozó jogszabályok megváltoztatásával kapcsolatban feltett újságírói kérdésre elmondta: látni lehet, hogy az ügyben mozgásba lendült a brüsszeli gépezet, ugyanakkor

gyors és hatékony intézkedésekre lenne szükség a jogalkotás terén.

"Tetteket várunk az uniótól és az Európai Bizottságtól" - fogalmazott.

Egy másik kérdésre válaszolva elmondta: bár például Görögország és a balti államok is jelezték, hogy problémának tartják a megkülönböztetés őket is érintő gyakorlatát, vannak olyan tagállamok is, amelyek visszafogottak, hallgatagok a témában, mivel hozzájuk jó minőségű termékek kerülnek és így a probléma nem vetődik fel.