A diktátor, Carmen nagyi empanadája és az igazi kubai rumok

2017.10.26. 18:57

Hétköznap van, de tele Belső-Erzsébetváros, azaz a hetedik kerület bulinegyede. A Holló utca-Dob utca sarkán áll a Fidel's Cabaret nevű étterem. Ahogy belépünk, jobbra a zenekar éppen hangol, balra teljes életnagyságban Fidel Castro áll. Nehezen tudom eldönteni, hogy a diktátor szobra különös marketingfogás, szatírikus poén, avagy mindkettő. Közelebb megyek, egészen szembe, és várom, hogy majd rám kacsint. De nem; ő csak szigorúan néz a távolba – hogy is máshogy. Fidel és a kabaré...

Ezek után kissé megrendülve és megilletődve pislantok körbe, a szemem megakad a további dekoráción: az étterem egyik szegletében plafonig felrakott faládák sorakoznak Kalasnyikov, torpedo és AK-47 felirattal. Az asztalunkkal szemben szintén plafonig rakott rumok sorakoznak – ez már nem zaklat fel annyira. A felszolgáló arisztokratikusan előzékeny, kedves és figyelmes, már-már egy felső tízezernek dedikált étteremben érzem magam. De a Fidel's közel sem az, inkább egy laza hely, ahol – ha elvonatkoztatok az egykori kubai államfő köré épített imidzstől – rögtön otthon érzem magam.

Forrás: Horváth Dániel

Az énekesnő rám mosolyog, majd a zenekar latinos lágy dallamokba kezd. Dacára a keddi napnak, lassan megtelik a hely. Hamarosan megérkezik az étterem megálmodója, Szenes András, és azonnal neki is szegezem a kérdést Fidellel kapcsolatban.

Bár a diktátor szobrán semmilyen tiltott önkényuralmi jelkép nincsen, ezzel együtt el lehet nevezni egy egykori diktátorról egy éttermet?

Fidel Castro felháborít, ez egyértelmű, megbotránkoztatja az embereket. Alapvetően, hogy Fidel Castróra hajaz, hogy utalunk rá, az már maga egy kabaré. A kabaré pedig nem más, mint szórakoztatás, vicc. A szoborral lehet fotózkodni, de lehet adni neki egy pofont is.

Fidel szigorúan tekint a bárpultra

Forrás: Horváth Dániel

Miért éppen kubai éttermet nyitottak? Kötődnek Kubához?

A gépészmérnök nagyapám 20 évesen Brnoból, az egyetemről menekült 1939-ben Bolíviába. Elment bányamérnöknek. Abban a kis faluban, ahol a bányában dolgozott, meghalt az első felesége tífuszban, és ott maradt egy kisbabával, édesapám nővérével. La Pazban találkozott a nagymamámmal a gyárban, a bányavállalatnál volt az egyik igazgató titkárnője. Összejöttek, és 1940-től halálukig szerelmesen éltek együtt. Ott született édesapám kisebbik nővére, utána átköltöztek Argentínába, ahol nagyapám állást kapott Bíró Lászlótól, a golyóstoll feltalálójától. Bírónak a nagypapám tervezte az első olyan gépgyártósort, ami golyóstollat gyártott. A családom a mai napig nagyon jó baráti kapcsolatban van Bíró lányával.

Hogyan keveredett vissza a család Magyarországra?

Csak a nagypapám jött vissza 1954-ben az édesanyjához, aki túlélte a holokausztot. Hozta magával a bolíviai feleségét, a Bolíviában született két lányát, és az Argentínában született fiát, azaz édesapámat.

Szóval a nagymamája bolíviai.

Igen. Vele nagyon sok időt töltöttem, ő tanított engem spanyolul.

És akkor ő mákos tészta helyett empanadát készített?

Meg bolíviai levest, meg mindenféle dél-amerikai ételt. Karácsonykor a két unokatesómmal és az öcsémmel bementünk a nagymama konyhájába, és empanadát készítettünk, ami egy kis húsos táska. Macerás elkészíteni; meg kell főzni a húsalapot, utána egyesével ki kell vágni a tésztát, meg kell tölteni, és felcsavarni. Az empanadából a nagymami mindig annyit csinált, amennyien ettünk. Megszámolta, hogy hányan vagyunk, és kétszer vagy háromszor annyi empanada tésztát gyúrt meg. És akkor mi, gyerekként mindig belógtunk a konyhába, és elcsentünk néhány empanadát. Persze a mamika mindig csinált párat tartalékba másnapra, így végül mindenkinek jutott. Szegénységben éltek egész életükben – három gyereknek kellett enni adni, csak a nagypapám dolgozott, nagymama az elején nem tudott magyarul, lett is ebből egy érdekes sztori: a nehéz időkben minden nap húst ettek, és a nagyapám nem értette ezt – hogy lehet, hogy mindenki panaszkodik, hogy nincs hús, nincs tej, nincs semmi, a nagyanyám meg minden nap húst tesz az asztalra. Azt mondta a nagyanyám:

ostobák ezek, mindig odamennek a Moszkván a henteshez, ahol áll a sor, két utcával odébb, a Fény utcai piacon a hentesnél nincs senki, gyönyörű húsokat árul. Kiderült, hogy az egy lóhentes volt. Úgyhogy három évig lóhúst ettek, csak a nagymamám nem tudta, mert nem tudott magyarul.

A nagymamája ötvözte a dél-amerikai és a magyar konyhát?

Nagyon alap magyar ételeket is készített, például finom húslevest csinált, meg gombás szeletet. Nagyon jól főzött.

Élő zene, tánc, kabaré, dél-amerikai ételek és rum

Forrás: Horváth Dániel

Szóval a család élt Bolíviában, Argentínában. De hogy kerül a képbe Kuba? Miért éppen kubai éttermet nyitottak? Felmérték a piacot, és úgy látták, ez menni fog?

Azért kubai, mert azt a világon mindenki érti, hogy kubai bár. Ha kubai bár, akkor tudják, hogy ott zene lesz, jó hangulat lesz. És azért kabaré, mert a kabaréba minden belefér – egy élő show, például bejön egy táncosnő, és egyszer csak elkezd itt az étterem közepén táncolni. A kubai mellett belefér a magyar zene, a cirkusz, a színház. Csütörtökön és szombaton kubai táncosok showt adnak, pénteken egy latin zenekar alapozza meg a hangulatot. Az egész a szórakoztatásról, a „wow-faktorról" szól. Arról, hogy minden egyes alkalommal, amikor leteszik a vendég elé az ételt, akkor azt mondja: Wow! Az étel nagyon fontos része az étteremnek, meg a bárnak, emellett természetesen minden másnak is tökéletesnek kell lennie. A cél egy nagyon jó hangulatú hely, ahol kellemesek a fények, élőzene van hétköznap is, ahol otthon érzed magad.

(Az interjú a következő oldalon folytatódik.)

Előző
Következő