Kacsaembrió, tarantula és a jávorszarvas orra a tányéron

bizarr étel
Sült tarantula
Vágólapra másolva!
Ha kicsit kitekintünk a határon túlra, olyan ételekkel találkozhatunk, amelyek egyáltalán nem szokványosak. Ám a következő fogások hallatán felfordul a gyomrunk. Hogyan kerülhet rovar, kukacos sajt és kacsa az asztalra?
Vágólapra másolva!

A casu marzu, azaz a kukacos sajt említésére szinte már immunisak vagyunk, noha a látvány még mindig sokkoló. Tudjuk, hogy a szardíniai specialitás a befutó a világ legundorítóbb sajtjai kategóriában, ugyanis a legjobban a férges és a rothadt szavakkal tudnánk jellemezni. Ám ez még távol van a jéghegy csúcsától!

Balut, vagyis kacsamagzat Forrás: shutterstock.com

A balut a kacsa tojásban lévő embrióját jelenti, ami street foodként árulnak a Fülöp-szigeteken és Vietnámban is. A kacsaembriót élve főzik meg a tojásban (hogyan máshogy), majd csilivel, ecettel és fokhagymával ízesítik. Aztán ott vannak a rovarok és kukacok, amelyeket Bangkokban, Thaiföldön kedvelnek leginkább. Emellett persze Észak- és Dél-Amerikában, Afrikában, valamint Ázsiában sem ismeretlen fogás. De mi is kerül pontosan a tányérra? Molylepke, bambusz féreg, tücsök és skorpió.

Sőt, Kambodzsában még a tarantulát is megeszik.

Kanadában a jávorszarvas orra is egy külön fogás, amit hagymával, fokhagymával, fűszerekkel és ecettel főznek meg. Peruban pedig nem szarvas, hanem tengerimalac lehet az ebéd, persze valamilyen jó kis körettel mellé.

Lássuk, mi van még! Mexikóban a fekete hangya lárváját eszik tacóban tálalva, guacamoléval. A tojások összegyűjtése rendkívül kellemetlen, hiszen a hangyák mérge veszélyes.

Escamoles, vagyis a fekete hangya lárvái Forrás: BUGSfeed

Míg Magyarországon húslevessel és halászlével melegítjük fel magunkat télen, addig Hongkongban ezt kígyólevessel teszik meg – de legalább nagyon hatékony az ízületi gyulladás ellen.

Indiában megesik az állati embrió – általában kecske – fogyasztása. Az étel neve: kutti pi.

Ám van itt még valami: Mongóliában a kecskét vagy a mormotát a saját bőrében főzik meg, forró kövekkel a gyomorban.

Ezek után persze már a tonhalszem elfogyasztásának gondolatától szemünk se rebben. Ez Japánban aránylag hétköznapi fogás. Ön megkóstolná bármelyiket is?

A szavazás alatt nézze meg galériánkat a világ leggyomorforgatóbb ételeiről!

Szavazzon!

Ön melyik bizarr fogást kóstolná meg?

Sült tarantula Forrás: io9.gizmodo.com

További érdekes cikkek a Táfelspiccen.