A karácsonyi ünnepek alatt több kilót is hízhatunk

halászlé
Vágólapra másolva!
Töltött káposzta, halászlé, sültek, bejgli, zserbó és más édes sütemények. Eszünk otthon, az anyukánál, nagymamánál, anyósnál, keresztszülőknél, ebédre, vacsorára – mert ünneplünk. Mert végre együtt a család. Az ünnepek után pedig a mérleg akár 2-3 kilóval is többet mutathat – ezt mondta Antal Emese dietetikus, szociológus, a TÉT Platform szakmai vezetője, akivel arról beszélgettünk, hogy hogyan csökkenthetjük a kalóriák számát úgy, hogy a tradicionális ételeket ne száműzzük az asztalról.
Vágólapra másolva!

Természetesen kezdjük a halászlével és a töltött káposztával. Létezik-e olyan módszer, amellyel úgy főzhetjük meg ezeket az ételeket, hogy kevesebb kalóriát tartalmazzanak?

Nem mindegy, hogy a halászlé milyen hallal készül. Többnyire pontyot vesznek a háziasszonyok, és azt főzik meg. Pedig ez jóval zsírosabb hal, mint például a harcsa – amelynek a húsa szárazabb, kevésbé zsíros. Ha harcsahalászlevet készítünk, már tettünk valamit az egészségünkért.

Halászlé Forrás: Shutterstock

Az sem mindegy, hogy milyen és mennyi zsiradékot használunk az alapléhez. És persze az is fontos kérdés, hogy mennyi kenyeret vagy tésztát eszünk hozzá – attól függően, hogy milyen szokások alapján főzzük a halászlét. Választhatunk teljes kiőrlésű kenyeret is, amely egészségesebb a fehérkenyérnél. A töltött káposztánál nem mindegy, hogy milyen arányban esszük a káposztát, a rizst és a húst.

A töltött káposzta főzésekor választhatunk barna rizst, és sovány húst – akár darált csirkemellet. És persze az sem mindegy, hogy milyen tejfölt teszünk rá – soványat, vagy zsírosabbat, esetleg natúr joghurtot. Itt is ugyanazt tudom elmondani, mint a halászlé esetében: fontos kérdés, hogy milyen és mennyi zsiradékot használunk az étel főzésénél. No és persze, hogy teljes kiőrlésű vagy fehérkenyeret eszünk hozzá.

Töltött káposzta Forrás: Ács Bori

Ha az egészségesebb alapanyagokból készítjük a halászlét és a töltött káposztát, akkor akár 2-300 kalóriával kevesebbet is tartalmazhatnak a fogások. Persze, én mindig az mondom, hogy a tradíciók nagyon fontosak, tehát ha valaki fehér kenyérrel szereti ezeket az ételeket, természetesen egye azzal. A mennyiséggel viszont óvatosnak kell lenni – hogy ne terheljük meg a gyomrunkat túlzottan, és ne legyenek komolyabb egészségügyi gondok az ünnep ideje alatt a hirtelen nagy mennyiségű étel miatt. Kicselezhetjük magunkat úgy is, ha minden étkezés előtt iszunk egy nagy pohár vizet. Így kevésbé lehetünk éhesek, és kevesebbet is tudunk enni.

Antal Emese dietetikus, szociológus, a TÉT Platform szakmai vezetője Forrás: Egyed Péter

Amiket felsorolt – harcsa, barna rizs, sovány tejföl vagy teljes kiőrlésű kenyér -, nem is olyan drasztikus változtatások. Az étel ízén szinte semmit sem változtatnak..

Igen, ez így van. De még egyszer mondom: a lényeg a mértéken van. Ne az legyen a cél, hogy most degeszre esszük magunkat. Legyen a karácsonyi vacsora és ebéd inkább egy gasztronómiai élmény. Készítsük kicsit más módon, egészségesebben a fogásokat, vagy csempésszünk a menübe egy új fogást – amely sok zöldségből készül. Tálaljuk másként az ételeket – legyen sok gyümölcs az asztalon, és folyadék, ásványvíz vagy tea. Ezeken az apró dolgokon nagyon sok múlik. Ha a család karácsonykor végiglátogatja a nagyszülőket, keresztszülőket, és mindenhol ebéddel vagy vacsorával várják őket, akkor is oda lehet figyelni az étkezésre úgy, hogy ne bántsunk meg senkit. Az első vendégségnél válasszuk a halászlét. A másodiknál együnk a főételből, a harmadiknál pedig a süteményt kóstoljuk meg.

Ha már a süteményeknél tartunk: mivel helyettesítsük a kristálycukrot?

Lehet édesítőszert használni, vagy több gyümölcsös, joghurtos édességet készíteni. Egy sajttorta málnával például jó választás. Az almáspiténél pedig az alma domináljon, ne a tészta. Ha több fahéjat teszünk bele, akkor kevesebb cukor kell – ezzel is csökkenthetjük a pite cukortartalmát. Az alkohollal is vigyázni kell az ünnepek alatt, mert hiába főzünk egészségesebb alapanyagokkal, ha sok alkoholt iszunk hozzá. Legyünk tisztában azzal, hogy a borok, sörök és rövid italok kalóriatartalma nagyon magas.

Aki az ünnepek alatt rendszeresen iszik alkoholt, ne csodálkozzon, hogy néhány nap alatt akár 2-3 kilót hízik.

Mit tanácsol a cukorbetegeknek, vagy a különböző emésztőszervi betegségben szenvedőknek?

Ha valakinek bármilyen krónikus betegsége van, vagy cukorbeteg, nagyon oda kell figyelni karácsonykor is. Komoly betegségekről beszélünk. Ha például egy diabéteszes embernek kiugrik a vércukra, annak komoly következményei lehetnek. Az emésztőszervi betegeknél pedig más, komolyabb tünetek is megjelenhetnek, ha nem tartják be a diétát, vagy túlzottan sokat esznek. Akár kórházba is kerülhetnek az ünnepek alatt. Talán túlzásnak hangzik, de a betegség nem ismer ünnepet. Ez persze attól is függ, hogy milyen súlyos betegségről van szó, és mennyire ismeri az ember a saját betegségét. Azt tanácsolom, hogy amennyire csak lehet, mindenki tartsa be a személyre szabott diétáját karácsonykor is.

A gyerekek ilyenkor leginkább csokiból, sütiből teleeszik magukat – „rájárnak" a szaloncukorra, a bejglire, a zserbóra. Mit tanácsol, hogyan lehet megvédeni a gyerekeket a túlzott cukorfogyasztástól?

A gyerekek akkor tudnak „rájárni" a süteményekre, csokimikulásra, és a szaloncukorra, ha azok szem előtt vannak.

Forrás: Shutterstock

Tegyük el mindig a hűtőbe vagy a spájzba az édességeket, és a főétkezés után kínáljuk csak meg a gyereket a sütikkel.

Ha a kicsik túleszik magukat csokival és süteménnyel, komoly gyomorrontásuk lehet, tehát valóban vigyázni kell.

Azt szoktam mondani, hogy már egészen kicsi gyerekkortól azt kell tanítani a gyerekeknek, hogy először a főételt egyék meg, sok zöldséggel, azután kaphatnak egy kis édességet, amelyet egyébként kiválthat aszalt gyümölcs is. És még egy fontos dolog: próbáljunk meg többet mozogni az ünnepek alatt. Ez persze nem feltétlenül azt jelenti, hogy minden nap járjunk edzésre, vagy menjünk el futni több kilométert. A leghétköznapibb dolgokra gondolok csupán: sétáljunk többet vagy akár vigyük el a gyerekeket korcsolyázni. Sokan azt mondják, hogy karácsonykor találkozik a család, és akkor tudnak órákig beszélgetni az asztal körül. Azt tanácsolom, hogy ebéd után menjenek el egy órára kirándulni vagy sétálni a családok. Séta közben is lehet beszélgetni, és ezzel a könnyű mozgással sokat tehetünk az egészségünkért.