Élményitalozás és koktélköltészet Budapest szívében

2017.12.31. 09:46

Hadd valljak be valamit rögtön itt a félkövérrel szedett leadben: az, hogy leugrunk koktélozni eddig nem igazán korbácsolt bennem forradalmi hevületet és régen vágyott izgalmakat. Hogy mást ne mondjak, nem nagyon jelentett semmit sem. Mondom még egyszer: eddig. Nemrég ugyanis a Blue Fox The Bar két mixere lehozta nekem az italok töményen ragyogó egéről a csillagokat, és egy olyan elbűvölő színházi előadás közepére varázsolt engem, amely alapvetően rombolt le bennem évtizedes sztereotípiákat a koktélozás intézményével kapcsolatban. Figyelem: ez egy erősen szubjektív, mindenféle professzionalizmust mellőző élménybeszámoló! Egy koktélelőadásról.

Persze-persze, ittam már érdekes koktélkölteményeket valaha az életben korábban is, és nyilvánvaló az is, hogy a Kempinski bárjában nem alapjaiban formálják újra az italozás évezredes hagyományait. Csupán arról van szó, hogy elérhetővé teszik (a szó minden értelmében) az élményitalozás varázslatát a budapesti belvárosban. És ez egy jó dolog.

Margitics Norbert, a Blue Fox The Bar menedzsere, valamint Sárközi Marcell és Simon Márk bemutatják az új koktélokatForrás: Origo

Istenemre mondom, hogy mindent megtettem azért, hogy fanyalogjak, de az igazság az, hogy a Blue Fox The Bar idei koktéllapja, az Elysium ismertetésének első percében levettek a lábamról. Vagy talán mondjuk inkább úgy, hogy tartottunk közösen egy emlékeztetőt arról, hogy mit is jelent 2017-ben a koktél - hiszen a koktéllap nem most született meg. Tényleg komoly falakon kellett bennem áthatolniuk - legalább lánctalpakkal. Elég, ha csak azt a kezdő tételemet megállapítom, amely szerint sokáig érthetetlennek tartottam azt, hogy mindenféle amúgy is elképesztően drága és igényes italokat fognak és egyszerűen összelögybölnek (elnézést). Teszik ezt menő helyeken mindenféle esernyőkkel, szirupokkal, szívószálakkal, meg mit tudni mikkel. Akkor már inkább a drága jó Lemmy - Isten nyugosztalja a Motörhead énekesét - receptjére szavaznék: a jó öreg Jack kólával agyonöntve. Tudom-tudom, a legtöbben a szívükhöz kapnak egy ilyen gyalázat hallatán. Én is csak szemlesütve tudom legépelni ezeket a szavakat. Mélyen magamba szállva.

Az Elysium névre keresztelt koktéllap néz farkasszemet velünk a bárpultrólForrás: Origo

Gondolkodtam egy darabig, hogy tulajdonképpen ilyen gondolati és tapasztalati háttérrel vajon mi a fenét keresek én itt, aztán persze rájöttem: nálam laikusabb, kívülállóbb emberen nem is nagyon lehetne kísérletezgetni azzal, hogy mennyire működnek ezek a koktélok. Rettenetesen, borzasztóan működnek.

Látni kell azt, hogy ezekbe a koktélokba annyi érzelmet és gondolatot rejtettek el, annyi apró felfedeznivalót, amihez foghatót általában egy operai előadás, vagy egy Grecsó-regény szokott magában hordozni. De most komolyan! Én ezekben az italokban megtaláltam a fájdalmakat, megtaláltam az égető kérdéseket, a maró hiányt, az apró örömöket, a fennkölt csodákat, a hideg távolságtartást, az éltető reményt. Mindent sikerült megfogalmazniuk. Az ízekkel. Megvan a L'ecsó című animációs remekmű, ugye? Na, valahogy így képzeljük el azt, ami a Kempinskiben folyik (szó szerint):

Szóval, ha elindulunk a görög mitológia túlvilági helyére, az Elíziumba (értsd: Élüszion), akkor az istenek által kedveltek útján az első állomás a Taste of Wildness c. koktél. Hadd idézzem szó szerint, hogy mit is takar ez az ital: a bőrben érlelt összetevők és single malt whisky füstössége határozza meg az ital karakterét, melyet kevés vaníliával szelídítünk meg. Kígyógyümölcs héjában érkezik a kóstoló, ami megadja a vadság első benyomását.És valóban elénk kerül egy bőrkulacsba csomagolt pohár, benne az előbb említett mesebeliségekkel. Jött hozzá desszert is, az pedig így szólt: "tonkababos étcsokoládé-bonbon szárított szarvasbélszínporral és mangóval töltve, szárított piros erdeigyümölcsökben megforgatva. Vad, mert mind a 4 íz megjelenik a bonbonban: sós szarvasbélszín, édes-savanykás a mangó, keserű a csoki." Az ember könnyei elerednek.

Készül a Taste of WildnessForrás: Origo

Kóstolónk második állomása a Sarcasm koktél, amelyről azt írják, hogy mind megjelenésében, mind összetevőiben szarkasztikus benyomásra törekedtünk. Furcsának tűnhet a vargánya ízű venezuelai barna rum és a házi mandarinlikőr házassága, mégis ettől lesz igazán pikírt.Lefordítom: gyakorlatilag egy cserepes virágból szürcsölgetjük ki az italunkat. Bájos jelenet az, amikor egy cserepet szorongatva igyekszünk valami élet-halál komolyságú témát feszegetni. Falatka természetesen a szarkazmushoz is jár: orchidea virágba töltött vargányakrém, alatta zellerchips. Nem kértem el a receptjét, pedig finom volt.

Egy cserépnyi szarkazmusForrás: Origo

Oblivion (feledés) koktél poharára egy cukorüveg került, amelyet a szárazjéggel töltött keverőpálcával kell összetörnünk, így törve át gátakat, elfeledve akadályokat. Mondjuk kétségtelen, hogy ez nem annyira társas ital. Illetve hát embere válogatja. Miközben éppen a feledésbe merülve zúzzuk szét egykori álmaink, vágyaink és reményeink szimbólumát, az említett cukorüveget, majd a szárazjégtől füstölgő pálcával kevergetjük italunkat, így felszabadítva magunkat az emlékektől... hát nekem pont nem hiányzik társaság. Előttem és bennem egy operai összetettségű történet zajlik. Mintha valami színdarabot néznék. Bódulat ez, de más. Nem tudom mi ez, de jó nagyon.

A cukorüveg szétzúzása után jutunk hozzá magához az italunkhozForrás: Adam Bertalan

Bár most javában zajlik a tél, pontosabban a tavasszerű télies valami, de talán ebbe most ne is merüljünk el, mert kibogozhatatlan dolgok zajlanak a meteorológiában. A feladat most az, hogy az időjárás ellenére is próbáljuk meg elképzelni azokat a nyári napokat, amikor valóban jól tud esni a hűsítő zápor! Amikor már napok óta csak tikkad a nép, kóvályog mindenki, erre jön a kellemes eső, felszabadulunk az észveszejtő meleg alól, és olyan kellemes illat terjed a levegőben. Én eső utáni szagnak szoktam hívni, ami persze koktélnévként nem annyira állja meg a helyét. Marad tehát a bárnak otthont adó szálloda vendégei számára is könnyebben értelmezhető Street After Rain fantázianév, ami egyébként nagyon nem fantázianév. Ugyanis tény-leg olyan illata van. Tény-leg benne van annak az átkozott nyári zápornak az illata. Ennek alapja a francia Le Gin, ami egy alma alapú gin, tulajdonképpen fűszeres cider-párlat. Visszafogottan borókás, mintha egy almaborpincébe mentünk volna le. Kóstolót belőle? - hangzott el a kérdés. Ezek után??? Kérdezek vissza én. Beleszimatol az ember, és azt hiszi, hogy ilyen szépet talán még sosem szimatolt. Ebből indulunk ki tehát és jutunk el odáig, hogy az ózondús levegőt érezzük a poharunk fölé hajolva. Poharunk... eleve ez nem jó kifejezés, mert egy olyan "edényből" ihatunk, amelyben alapvetően osztrigát szokás felszolgálni. Ja, és még macskakövek is jutottak az italba, a pesti utcákra rímelve. Ezek házi készítésű mák bitterből születtek. Miközben ezeket hallgatom egyszerűen odabent rázkódom a zokogástól. Ennyi szépet nem lehet elhinni. Közben mered rám a két szem a koktéllapról. A fehérjén római számokkal, mint valami régi óra. Mered rám egy ilyen időbe zárt tekintet, úgy visz magával. Olyan, mintha Salvador Dalí lelkét innám.

Frissítő nyári zápor utáni íz - van ilyen...Forrás: Adam Bertalan

Na és akkor jött a kegyelemdöfés, egy desszertital. Az Immortality. Prémium ginnel, Angelika likőrrel, házi sárgadinnye sziruppal. A végeredmény valami enyhén levendulás, növényes íz. A pohár oldalára bergamothamu kerül. Hiszen ugye a mitológiai Főnix madár miután holtan összeesett, hamujából született újjá. Benne nem jég, hanem jégkő. Ajánlott a koktélt a sós oldal irányából megkóstolni - így még jobban megédesíti a hallhatatlanság ízét. Az egész ízroham a végére egy picit édeskés, lágy, habos költeménnyé válik. Mandulatejjel bolondították - próbáltak elszakadni az allergénektől. Édes - mondanánk - mégsem gejl. Frissítően édes. Ez a jó kifejezés.

Egy emlék készül - biztosan megmaradjon...Forrás: Origo

Sokadik koktél után jártam már. Kortyoltam a folyékony lelket, bámultam közben az óriáskereket. Azon töprengtem, hogy a fenében nem Budapest a világ közepe? Meg azon, hogy a többiek mit mondanának. Többiek? Hát mondjuk Krúdy, Karinthy és így tovább. Elsőre biztosan valami idióta sznobnak tartanának. De szerintem aztán rájönnének, hogy novellákat, elsiratott nőket, egykori reményeket és újjászületett életeket énekelnek meg éppen az ízekkel. A pult másik oldalán költők állnak. Ezt jegyezzük meg. Lehet, hogy nem hexameterekben mondják el a világ örömét és fájdalmát, nem rímekben szólnak hozzánk, de ugyanúgy megpengetik a lélek húrjait. És ők, a bartenderek mesterei ennek.

Látom magam előtt a fekete-fehér, füstös, nehéz amerikai filmeket. Paul Newman, Humphrey Bogart és hasonló figurák. Sorban a pultnál. Nő már nincs, vagy még nincs. Az élet súlya a vállaikon. Nem is gondolnánk, hogy egy ilyen helyzetben is lehet helye a költeményeknek, a költészetnek. Pedig nagyon is van! És a lélek örömét és fájdalmát ugyanúgy le kell írni. Csak éppen ízekkel.