Tippek a zöldebb konyháért

2018.01.24. 11:09

A takarítás nem tartozik a kedvenceink közé – főleg, ha úgy kell lesuvickolni a koszt a gáztűzhelyről vagy a mikró belsejéről. Bár léteznek extra erős tisztítószerek, környezetünk védelme érdekében nem ártana feltennünk a kérdést, hogy helyettesíthetők-e valami természetesebbel. Persze az út a zöldebb konyhához még nagyon hosszú, de érdemes belevágni, átgondolni a takarékoskodást. Mert nem minden maradék, ami annak tűnik, és nem biztos, hogy a sütéshez a kókuszolaj a legjobb választás.

Kezdjük a rendszerességgel. Minél gyakrabban tisztítunk, annál kevésbé kell erős vegyszereket használnunk, a koszolódást követően minél hamarabb állunk neki, annál könnyebben tisztítható az adott felület. Káros anyagok helyett használjunk kis mennyiségben könnyen lebomló természetbarát tisztítószereket.

A citromban és az ecetben rejlő lehetőségeket már mindenki ismeri. Ez utóbbit használhatjuk például akkor, ha a mikrót szeretnénk kitakarítani: tegyünk egy tálba vizet és ecetet, majd tegyük be a mikróba 6-8 percre a legnagyobb hőfokra állítva. Ez után már csak annyi a dolgunk, hogy áttöröljük belülről a készüléket. Így van ez a vízforralónál is: öntsön egy pohár vizet a vízforralóba, majd adjon hozzá egy evőkanál citromsavat. Forralja fel, ha makacs a vízkő, hagyja állni egy éjszakán át.

Forrás: Shutterstock

Az olajos serpenyőt mindig egy kész rémálom elmosni. Általában ilyenkor nyúlunk a legerősebb vegyszerekhez, pedig egy fél citrommal is boldogulnánk. Ha nem teflonbevonatos a serpenyő, akkor öntsön sót egy fél citromra vagy egy citromkarikára, majd dörzsölje végig vele a serpenyő belsejét. Kiváló tisztítószer a szódabikarbóna és ecet, vagy szódabikarbóna és citromlé keveréke. Utóbbi főleg azoknak ajánlott, akik nem állják az ecet szagát.

Citromlé helyett vízben feloldott citromsavat is önthetünk a szódabikarbónával beszórt felületre. Fél liter vízhez egy evőkanálnyi citromsavmennyiséget oldjunk fel, és tegyük szórófejes flakonba. Ezt fújjuk a szódabikarbónára: szépen felpezseg, és feloldja a lerakódásokat.

Az eldugult lefolyónál jól működik az ecet-szódabikarbóna kombináció: szórjunk két evőkanál szódabikarbónát a lefolyó nyílásába, majd öntsünk rá 1,5 dl forró ecetet. Ha már nem sistereg, öblítsük le 2 dl forró vízzel.

Ha a sütőt és a tűzhelyet szeretné kitakarítani, kenje be a felületet szódabikarbóna és víz 1:1 arányú keverékével. Ne feledkezzen meg az ecetről:

Hagyja állni egy órán át, majd spirccolja be ecettel. A keverék felpezseg, felhabzik, közben dörzsölje át a felületet, majd törölje vízzel tisztára.

Fontos a mosogatószivacs és a konyhai rongy fertőtlenítése is,

hiszen rengeteg kórokozó meg tud rajta tapadni. Áztassuk egy éjszakára nátrium-perkarbonátba, amelyet fehérítő só néven lehet a bioboltokban kapni.

Szódabikarbónával és ecettel majdnem minden tisztíthatóForrás: shutterstock.com

Természetes konyhai tisztítószer

Konyhai tisztítószert és folyékony mosogatószert is készíthetünk házilag. A tisztítószerhez 1 csésze ecet, 1 csésze víz, 3 csepp teafaolaj, 3 csepp grapefruit illóolaj és egy szórófejes flakon szükséges. Használat előtt minden alkalommal rázza fel a palackot, mert az illóolajok megülnek a tetején. Használja közvetlenül a felületen vagy egy konyhai törlőkendőre fújva.

Ugyanilyen egyszerűen készíthet folyékony mosogatószert is:

reszeljen le 5 dekagramm szagtalan mosószappant, majd oldja fel 2 dl forró vízben. Adjon hozzá 3-3 csepp citrom illóolajat, 2 teáskanál szódabikarbónát és 2 teáskanál sót. Ha sűrűnek találja, hígítsa vízzel.

Használjunk helyi alapanyagokatForrás: shutterstock.com

Ökolábnyom a konyhában

A természetes tisztítószerek használata persze a környzetünkre is jobb hatással lehet, ugyanis az étkezésünk, az élelmiszereink, a konyha takarítása meghatározzák ökolábnyomunk méretét. Ennek csökkentésében a Felelős Gasztrohős volt a segítségünkre. Nem is gondolnánk, de még azzal is hatással vagyunk a környezetünkre, hogy milyen ételeket választunk és készítünk el.

A kevesebb széndioxid-kibocsátás érdekében, illetve azért, hogy kevesebb vegyszer kerüljön a talajba, válasszuk a helyi, szezonális alapanyagokat.

Sőt, ha egy kicsit odafigyelünk sütés-főzés közben, azzal nemcsak a környezetünknek teszünk jót, hanem még pénzt is spórolhatunk. Válasszunk megfelelő, a főzőlap méretéhez passzoló edényt, így megakadályozhatjuk, hogy az energia „elszökjön". Ezt úgy is elérhetjük, ha mindig használunk fedőt, így a főzés ideje akár a felére is csökkenthető. Sütés közben próbáljuk meg a lehető legkevesebbet nyitogatni a sütőajtót, amellyel csökkenthetjük a hőveszteséget, így energiát spórolunk.

Manapság már nem ismeretlenek számunkra az egzotikus növényi olajak sem, mint a kókusz- vagy a pálmaolaj.  Ezeknek a messzi földről érkező olajoknak rengeteget kell utazniuk, tehát szállításukkal szennyezik a környezetet.

Például a legnagyobb pálmaolaj termelő országok, mint Malajzia és Indonézia, több mint 10 000 kilométerre vannak tőlünk. Emellett pedig annyira megnövekedett a kereslet, hogy egyre több és több termőföldre van szükség termesztésükhöz, ezért esőerdőket égetnek fel, ami mérhetetlen mennyiségű szén-dioxidot szabadít fel. Válasszuk inkább a hazánkban is megtermő növények olajait, mint például a napraforgó vagy a repce, abból is a hidegen sajtoltakat, amelyek biztosan vegyszermentesek. Arról se feledkezzünk meg, hogy a fáradt olaj az arra kijelölt gyűjtőhelyen végezze, ne a szemétben vagy a lefolyóban.

Nagymamáink idejében még semmit sem dobtak a kukábaForrás: shutterstock.com

Újrahasznosított maradékok

Nagymamáink idejében még semmit sem dobtak a kukába. A kenyeret is addig ették, amíg el nem fogyott, csak azután sütöttek újat. Manapság viszont maradékot maradékra halmozunk, így rengeteg étel kerül a szemétbe. Pedig számos olyan tipp van, amellyel megspórolhatjuk a pazarlást. Például készíthetünk krumplis pogácsát az el nem fogyasztott burgonyapüréből, a rizsből rizsfelfújtat, a sült zöldségekből pedig szendvicskrémet. Az előkészítés során keletkezett tiszta héjakból, nyesedékekből, zöldségdarabokból csinálhatunk alaplevet, amit krémlevesekhez, főzelékekhez tudunk használni.

Komposztálhatjuk is a zöld hulladékunkat, így a következő ültetési szezonban már nem is lesz szükségünk zacskós földre vagy tápra.

Ha pedig csak egyféle zöldséget vagy tojást főzünk, ne öntsük ki a vizet: a növényeink nagyon fognak neki örülni. Bár a karfiol vagy a brokkoli főzőlevét – erős szaga miatt – ajánlatos inkább a kültéri növényekre locsolni.

TOVÁBBI ÉRDEKES CIKKEK, RECEPTEK AZ ORIGO GASZTROROVATÁBAN: