Sörcsapolás űrtechnológiával

2018.02.10. 09:32

A koncertek, a meccsek és a bulik klasszikus szituációja: ácsorgás a kilométer hosszú sorban. Hiába csendül fel a kedvenc dallamunk, hiába őrjöng a tömeg, mi még mindig arra várunk, hogy megkapjuk végre csapolt korsónkat. Egy technológiával talán sikerült megoldani, hogy többé ne kelljen várnunk a sörünkre.

Egy profi nagyjából 12 másodperc alatt csapol egyetlen korsó sört – megfelelő körülmények között. Ám ez ritkán fordul elő, ugyanis a sör érzékeny ital. Ha nem tökéletesen tiszta a csap, nem ideális a folyadék hőmérséklete, esetleg a csapnál dolgozó technikája hagy kívánni valót maga után, akkor habzik, fut és rendkívül lassan készül el egy pohárnyi is. Ezzel szemben a Beerjet 6 korsó sört csapol ki 7 másodperc alatt. Ez óránként ezer korsót jelent.

A Beerjettel, amelyet a SIRHA Budapest 2018 Termékversenyének Innovációs kategóriájában díjaztak, már itthon is találkozhatunk.

Egy profi nagyjából 12 másodperc alatt csapol ki egyetlen korsó sörtForrás: shutterstock.com

A Beerjet egyik oldalára egy kis tálcán bekerül hat pohár, a gép – ahogy az igazi csaposok – megdönti a poharakat, és már folyik is beléjük az ital. A géphez négy ponton csatlakoztatható bármilyen söröshordó, sörtank, vagy akár egy egész tartálykocsi. A berendezés ezekből egy saját, hűtött tartályba szivattyúzza, majd onnan csapolja ki a sört egyetlen gombnyomásra. A berendezés érintőképernyőjének segítségével mindent a sörhöz lehet alakítani, legyen szó a csapolási nyomásról, a sör sebességéről, a hab mennyiségéről, vagy a pohár fajtájáról, döntési szögéről vagy a mozdulat gyorsaságáról.

Nem árt ez a sietség a sörnek?

A Beerjet osztrák fejlesztői a berendezés megalkotása közben folyamatosan konzultáltak több sörgyárral is, annak érdekében, hogy a gyorsan csapolt sör ugyanolyan lehessen, mint a hagyományos csapból folyó: a sört a mindennapi csapokkal megegyező kialakításúakon csapolják.

6 korsót csapol 7 másodperc alattForrás: Beerjet

Emellett a gép folyamatosan kommunikál a kezelőjével: a kijelző mutatja a rendszerben lévő sör hőmérsékletét, a nyomást, a tartály töltöttségi szintjét és a csapolás sebessége is állítható. Sőt az internetre csatlakozva távolról is bele lehet nyúlni a folyamatba.

A Beerjet mobil változata kerekeken gurítható, targoncával vagy daruval könnyedén a helyszínre lehet helyezni, emellett beépíthető, telepített változata is létezik. A feltöltött szén-dioxid tartállyal és a sörrel teli hordókkal felszerelt gép működéséhez semmi másra nincs szükség, csak áramra.

Idén tavasszal piacra kerül a Beerjet II, amely két csapjával egy időben kétféle sört tud adni.

Magyarországon eddig a Fradi-pálya és a szombathelyi stadion rendezvényein, illetve a Forma 1-en találkozhattunk a Beerjettel.

TOVÁBBI ÉRDEKES CIKKEK, RECEPTEK AZ ORIGO GASZTROROVATÁBAN: