A növény, amelyet Gandhi is áldott – készítse el házilag!

Aloé termesztő farm a Kanári-szigeteken
Vágólapra másolva!
Ásványi anyagok és vitaminok egyetlen pohárban – ezt ígéri az aloé, amely kozmetikumok, gyógyszerek és gyógyhatású készítmények alapja. Ezzel kenték be Jézus testét, a keresztes lovagok pedig a hosszú élet elixírjének tartották, sőt, még Mahatma Gandhi is áldotta a lándzsás levelek jótékony hatását. Most mi is a spirituális vezető nyomába léphetünk, és megbizonyosodhatunk az ital varázslatos erejéről.
Vágólapra másolva!

– írta az aloéról Mahatma Gandhi.

Az aloé egy lándzsás levelű, kaktuszszerű növény, amely a száraz, meleg éghajlatot kedveli. Valójában rengeteg fajtája létezik, ám amikor az aloét emlegetjük, általában az aloe barbadensis millerről beszélünk.

A friss növényhús rendkívül gazdag tápanyagokban Forrás: shutterstock.com

Az aloe vera leveleiből nemhiába készítenek krémeket, italokat, kozmetikumokat, hiszen a friss növényhús sokféle vitamint és ásványi anyagot tartalmaz:

A-, C-, E-vitamint, folsavat, magnéziumot, cinket, kalciumot, szelént, nátriumot, krómot, vasat, káliumot, és sokféle B-vitamint.

Az aloe vera hatásait napjainkban már számtalan, embereken végzett vizsgálat is bizonyítja. Egy klinikai vizsgálatban például kimutatták, hogy az aloe vera gél növeli a vér antioxidáns tartalmát, a bőrre kenve pedig segíti a kollagén és hialuronsav termelését, elősegíti a szövetek regenerálódását és növekedését is. Az antioxidánsok a szervezetünk létfontosságú elemei, hiszen felveszik a harcot a szabad gyökök ellen, így

meggátolják az ebből eredő betegségek kialakulását,

mint a koszorúér-elmeszesedés, a szívinfarktus vagy a rák. A kollagén és hialuronsav mennyisége folyamatosan csökken a bőrben; pótlásukkal felvehetjük a harcot a bőr öregedésével és a mimikai ráncokkal. Ám, ha be szeretné építeni étrendjébe az aloe verát, mindenképp beszéljen orvosával, főleg, ha allergiában szenved.

A jeruzsálemi elixír

Az egyik legrégebbi, betegségek kezeléséről szóló leírás, az Ebers-papirusz Kr. e. 1550-ből 12 olyan gyógyreceptet említ, amely összetevőben aloét tartalmaz. A Kr. e. 15. századból ránk maradt sumér agyagtáblákon is találtak aloéra utaló említéseket, az ókori feljegyezésekből pedig az derül ki, hogy

hashajtóként és gyulladáscsökkentőként használták a növény nedvét.

Az ókori római orvos, Dioszkoridész De Materia Medica című művében ír az aloéról, amely gyógyítja a sebeket, csökkenti a vérzést, segíti a véralvadást. De nemcsak Néró orvosa használta a harcokban megsérült katonáknál az aloét; évszázadokkal később, Napóleon hadseregének főorvosa szintén aloéval kezelte a francia császári gárda sérültjeit. Évszázadokkal korábban, és több ezer kilométerrel délebbre,

a szépségéről és ápoltságáról híres Kleopátra fiatalsága megőrzésére használta a növény nedvét.

A Bibliában is megjelenik az aloé: János evangéliumának 19. fejezetében Jézus tanítványa, Arimateai József arra kérte Pilátust, hogy levehesse Jézus testét a keresztről, aki erre engedélyta adott. Józseffel ment Nikodémus, aki

mirhából és aloéból álló keveréket vitt, ezzel kenték be Jézust, majd a testet gyolcsba tekerték.

A keresztes lovagok szívesen fogyasztották a jeruzsálemi elixírt, amely pálmabor, kender és aloé nedvéből állt, és amelyet a hosszú élet titkaként tartottak számon.

Aloé termesztő farm a Kanári-szigeteken Forrás: Shutterstock

A növény valódi hatását az is bizonyítja, hogy a kínai orvoslásban is használták és használják mind a mai napig, Paracelsus pedig 1529-ben egy egész könyvet szentelt a növénynek.

Aloé ital házilag

Ha ízfokozó, tartósítószer- és adalékanyag-mentes aloé italt szeretne inni, akkor készítse el házilag! Vegyen egy tenyérnyi méretű aloe levelet, majd készítse elő úgy, ahogy a videóban látja. A zselédarabokat tegye egy turmixgépbe, majd gyümölcsökkel vagy egy kis ásványvízzel turmixolja össze, és hagyja pihenni fél órát. Fogyaszthatja hidegen és melegen is.