Sehol nem isznak olyan sokan fröccsöt, mint Magyarországon

bor
Vágólapra másolva!
Noha számos tudományos kutatás bizonyítja a mértékletes vörösborfogyasztás jótékony hatását, az Európai Unióban jelenleg olyan szabályozást vizsgálnak, melyben kötelezővé tennék a címkéken az alkohol veszélyeire figyelmeztető felirat elhelyezését. A borágazat szereplőinek nemcsak ezzel kapcsolatosan van szükségük összefogásra, hanem a közös marketing kialakításában is. Ehhez egyrészt figyelni kell a külföldi folyamatokat, másrészt ismerni kell a hazai fogyasztók szokásait is.
Vágólapra másolva!

Immár hatodik alkalommal rendezték meg a Borjog és Bormarketing konferenciát, melyen idén a következő témák kaptak kiemelt figyelmet: borfogyasztás, borkultúra és üzlet.

Légli Ottó, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) elnöke már megnyitójában kiemelte: a termelőkön múlik az adott borvidék jövője. A szervezet vezetője szerint a legfontosabb, hogy a szakma egésze mellett a borászok is büszkék legyenek a magyar borra.

– tette hozzá.

Hungarikum Forrás: tokaj.hu

A legfontosabb célokhoz fontos ismerni a hazai fogyasztók szokásait, legfőképpen arról, milyen borokat kedvelnek, hol vásárolnak, valamint hogy általában mennyit költenek borra. Erről készült is tavaly a HNT megbízásából egy felmérés, melynek részleteit Szolnoki Gergely, a Geisenheimi Egyetem kutatója ismertette.

Sehol a világon nincs annyi fröccsfogyasztó, mint Magyarországon.

Ennek ellenére – hívta fel a figyelmet – a hazai borosok 60 százaléka tisztán issza a bort.

A magyarok ötöde hetente egyszer felbont egy palack finom nedűt, de ami ennél is fontosabb, hogy

elsősorban a magyar bort preferálják.

A Magyarországon fogyasztott borok 63 százalékát a férfiak isszák, viszont a nők átlagosabban többet költenek borra. Ez főként azzal magyarázható, hogy

a nők előszeretettel vásárolnak bort ajándékba, ilyen alkalmakkor pedig előnyt élveznek a drágább kategóriájú termékek.

A legtöbben hipermarketekben vásárolnak bort, de egyre többen választják már a diszkontokat (például a Lidl, Aldi, Penny Market üzleteit) is.

– emelte ki Herczeg Ágnes, nemzetközi borakadémikus, aki másfél éve a Lidl borszakértője is.

– fűzte hozzá. A szakértő kiemelte azt is, hogy a diszkontoknál központi beszerzések vannak. A beszerzők a termékeket kóstolják, tesztelik, és azok csak ezután kerülhetnek a polcokra. Az árusítás alatt is folyamatosan figyelik a minőséget.

Herczeg Ágnes borszakértő szerint a diszkontláncok legnagyobb előnye, hogy folyamatosan figyelik a vevők igényeit, gyorsan reagálnak a változásokra Forrás: Hegyközségek Nemzeti Tanácsa

A diszkontokban mindenhol vannak akciós és állandó kínálatok is. Az alapélelmiszerekhez hasonlóan a boroknál is van egy állandó kínálat. Az akciós kínálatoknál pedig eseményhez, ünnepekhez, időszakokhoz választják a borokat, így karácsonykor a testesebb vörösök foglalnak helyet a polcokon, nyáron pedig inkább a könnyű fehérborok.

Herczeg Ágnes szerint az akciós bor egy lehetőség a borásznak is.

Ami akciósként beérkezik hozzájuk, az csak egy-két hétig van a boltban, így akár reklámnak is tekinthető. Kedvező ára miatt a vevő szívesebben választja, és ha megtetszik neki, később is keresni fogja.

Ma Európában már több mint 5 ezer Lidl üzletben kaphatók magyar borok. Értékben ez 3 milliárd forintot tesz ki, ami a magyar borexport 11 százaléka.

A konferencián a borfogyasztás kapcsán szó esett még a bor egészségre gyakorolt jó és rossz hatásairól is.

Zacher Gábor toxikológus szerint a hangsúly a mértékletességen van.

Sokan sajnos átesnek a ló túloldalára, mert úgy gondolják, az alkoholnál jobb feszültségoldó nem létezik, és náluk az első pohár bort követi a második, a harmadik, aztán a sokadik. Megjegyezte, hogy

egy felnőtt férfi által naponta elfogyasztott 3-3,5 deciliter vörösbor jótékony hatással lehet az egészségre.

Ez az a mennyiség még, ami segíthet a szív- és érrendszeri problémák megelőzésében. Szerinte erre a legjobb példát a franciák szolgáltatják, akik hasonlóan koleszteringazdagon táplálkoznak, mint mi, ám mivel több vörösbort fogyasztanak, a szív- és érrendszeri megbetegedések aránya jóval alacsonyabb náluk.

Zacher Gábor toxikológus szerint a hangsúly a mértékletességen van Forrás: Polyák Attila/Origo

Az ágazat egyébként ebből a szempontból izgalmas időszakot él Európában. Ignacio Sanches Recarte, a Borászati Vállalkozások Európai Bizottságának (CEEV) főtitkára egyenesen úgy fogalmazott: fenyegetettségben van a bor és a borkultúra is. Szerinte a tudományos oldalról egyre inkább jönnek az alkohol káros hatásáról szóló vizsgálati eredmények, melyek hatással lehetnek az EU jogalkotására is. Az ő szervezetük arra akarja felhívni a figyelmet, hogy nem a bor az alkoholizmus fő felelőse.

Ettől függetlenül természetesen ők is a mértékletes borfogyasztást emelik ki.

Egyes szervezetek legújabban már az alkohol rákkeltő hatását hangoztatják, és egyenesen azt akarják elérni, hogy egyáltalán ne fogyasszunk alkoholt. A tudományos szektor nyomására természetesen a kormányzatok is felfigyelnek, sőt az Európai Unió is vizsgál jelenleg egy szabályozást, amely arról szólna, hogy

a címkéken szerepeltessenek elrettentő feliratokat, éppen úgy, mint a dohánytermékeken.

A CEEV küzd a tervezet ellen, és a főtitkár Magyarországot is arra buzdítja, hallattassa hangját a témában. Szerinte a legfontosabb lenne meghatározni azt a szintet, ami tényleg már ártalmas az egészségre és folyamatosan felhívni a figyelmet a felelős, mértékletes borfogyasztásra.

A megjelenési és hirdetési lehetőségekről beszélt a szakmának Stevie Kim, a Vinitaly International igazgatója is. A Vinitaly Olaszország és egyben a világ legnagyobb boros kiállítása.

Egyetlen más országban nincs annyi különböző szőlőfajta, mint Olaszországban.

Hogy a vevőknek megkönnyítsék a választást az olasz borok között, létrehoztak egy programot. Akadémiájukon bornagyköveteket képeznek ki, akik szerte a világban viszik az olasz borok híreit, népszerűsítik azokat, visszacsatolásként pedig az adott ország fogyasztóinak visszajelzéseit, szokásait eljuttatják a Vinitaly International vezetői felé.

Jelenleg 22 országban 131 nagykövetük van, úgy gondolták, a külföldi népszerűsítéshez, értékesítéshez ez a megfelelő út.

Stevie Kim szerint ma már kevés, ha egy borászat csak honlappal rendelkezik; jelen kell lenni az összes közösségi médián, hiszen a vevőket ott a legkönnyebb elérni. Az eladáshoz, a hirdetésekhez fontos ismerni a célközönséget, hogy ők milyen digitális felületeket használnak.
Például ha valaki Kínában szeretne értékesíteni, jelen kell lennie az ottani legnépszerűbb platformon, a WeChat-en. Kínában évente 16 ezren vesznek részt WSET-képzésen.