Megkóstolták a világ legerősebb paprikáját. Így reagáltak!

Carolina Reaper
Vágólapra másolva!
Néhány bátor pár feltűrte az ingujját, és befeszítette izmait, hogy összecsapjon a világ legerősebb paprikájával. Tudták, hogy fájni fog, tudták, hogy mire vállalkoznak, mégis megdöbbentek, amikor az ízlelőbimbóik már az első harapás után felsikoltottak fájdalmukban. Kétségtelen, hogy könnyfakasztó élményben volt részük.
Vágólapra másolva!

A paprikafélék csípősségét a kapszaicin nevű anyag okozza, és az erősséget a Scoville-skálával mérik. A Scoville-féle csípősségi egység (Scoville Heat Unit, azaz SHU) a kapszaicin mennyiségét jelöli. Vegyületként a tiszta kapszaicin 15–16 millió, a könnygáz 2– 5 millió SHU. A magyar erősen csípős paprika 1500–2500 SHU,

míg a világ legerősebb csilije, a Carolina Reaper átlagos csípőssége több mint 1,5 millió SHU.

Az első harapás után az egyik férfi azt mondja, hogy nem olyan rossz, később azonban megérzi, hogy bizony elszólta magát. Egy másik férfi két paprikát is megevett, a mellette ülő szőke hölgy pedig a fejét fogta kínjában. A felkontyolt hajú lány még az ellenségeinek sem kívánná az élményt, ám a mellette ülő szemüveges férfi úgy gondolja, hogy neki tökéletes lenne!