Tavaszi méregtelenítés: tippek léböjtkúrához

turmix
Vágólapra másolva!
Szervezetünk méregtelenítésére a tavaszi időszak a legalkalmasabb: a természet megújulása igazi motiváló erővel hat ránk. Itt az ideje tehát, hogy megszabaduljunk a testünkben télen felhalmozott méreganyagoktól, és a legjobb formába hozzuk magunkat.
Vágólapra másolva!

A méregtelenítés egyik leghatékonyabb formája a léböjtkúra, amelynek számos jótékony hatását élvezhetjük, ha szakszerűen végezzük. Kovács Krisztina, a NaturMed Hotel Carbona böjtvezetője szerint egy ivókúrával tehermentesíthetjük az emésztésünket, ragyogóbbá varázsolhatjuk a bőrünket, sőt még néhány kilótól is megszabadulhatunk. Ám ehhez be kell tartanunk néhány fontos alapszabályt.

Forrás: Shutterstock

Mielőtt belevágnánk a kúrába, fontos, hogy ne egyik napról a másikra hagyjuk el a szilárd táplálékot. A léböjt kezdete előtti néhány napban ne nehéz, zsíros ételeket, hanem könnyen emészthető fogásokat válasszunk; például gyümölcsöket, zöldségeket vagy sovány tejtermékeket.

Arra is fel kell készülnünk, hogy az egyébként ajánlott napi két liter folyadék helyett minimum hármat kell fogyasztanunk,

hiszen ezek helyettesítik a „rendes" étkezéseket. A méregtelenítés ideje alatt igyunk bátran gyógyteákat és ásványvizet, továbbá javasolt a zöldség- és gyümölcslevek fogyasztása is. Ezekből számos variáció áll már a rendelkezésünkre: színesebbnél színesebb turmixokat és leveseket készíthetünk. Emellett az is fontos, hogy

előre készüljünk a méregtelenítésre.

Az elején kisebb szédülés és fejfájás lesz úrrá rajtunk a szilárd tápanyag megvonása miatt. Nem kell aggódni, ez el fog múlni. Ugyanakkor azt is tartsuk szem előtt, hogy ilyenkor ingerlékenyebbek lehetünk, így lényeges, hogy pihenjünk és relaxáljunk sokat a böjt alatt. Ezenkívül érdemes egy barátunkkal, családtaggal vagy ismerőssel együtt elkezdeni a salaktalanító hetet, hiszen

motiválhatjuk egymást, és kisebb az esélye a megingásnak.

Készítsen méregtelenítő turmixot gyömbérből és répából!

Forrás: Shutterstock

Gyömbéres-répás méregtelenítő turmix

Hozzávalók:

  • 3 kisebb sárgarépa
  • 2 közepes alma
  • 1-1,5 cm hosszú gyömbér
  • 1/2 dl víz

Elkészítés:

Hámozzuk meg a gyömbért, azután turmixoljuk össze a vízzel. Adjuk hozzá a feldarabolt almát és a sárgarépát, majd dolgozzuk jól össze. Ha szükséges, hígítsuk ásványvízzel.

Az A- és C-vitaminban gazdag turmixot érdemes szobahőmérsékleten fogyasztani, mert a szervezet könnyebben emészti meg a közepes hőmérsékletű táplálékokat és italokat.