Badacsony New Yorkban: melyik ételhez melyik bor illik?

bor
Vágólapra másolva!
Idén 35 borászat több mint 150-féle bora fogadja a vendégeket a hagyományos borvidéki bemutatkozáson. Emellett a „Borok ételekhez vagy ételek borokhoz..." című mesterkurzuson Wolf András mutat be bor- és ételpárosításokat: a badacsonyi borok mellé az általa kreált falatokat is megkóstolhatják a résztvevők.
Vágólapra másolva!

A Badacsonyi Borvidék a kiváló borok mellett egész évben felejthetetlen élményeket nyújt: jobbnál jobb programokat, gasztronómiai csodákat és hangulatos szállásokat. Ezt a sokszínű kínálatot idén első alkalommal ismerhetik meg a Badacsony New Yorkban rendezvény látogatói:

35 borászat több mint 150-féle bora mellett újdonságképpen 16 turisztikai szolgáltató kínálata is várja a résztvevőket.

A kiállítók között ott lesznek a legismertebb szálláshelyek, programhelyszínek, kézműves termelők, vendéglátóhelyek is, akik a borokhoz illő finomságokkal készülnek.

Badacsony New Yorkban Forrás: Badacsony New Yorkban

A szervezők az igazi ínyenceknek még két mesterkurzust is ajánlanak. Az „Úri muri – a Kéknyelűről őszintén" előadást

Sánta Zoltán, a ruszti Weinakademie Österreich „Weinakademiker"

címének birtokosa tartja. 2013-ban vette át a Wine and Spirit Education Trus diplomáját (Level 4), és az ezzel járó DipWSET címet. 2011 óta tanít a Borkollégiumban, az ország legrégebbi boriskolájában. 2016-ban szerezte meg a WSET minősített oktató oklevelét is (WSET CE).

Előadásában a badacsonyi kéknyelű sokszínűségét mutatja be a következő tételeken keresztül:

  • Sabar Borház Kéknyelű 2017
  • Málik Pince Kéknyelű 2016
  • Válibor Kéknyelű 2016
  • Borbély Családi Pincészet Kéknyelű 2015
  • Első Magyar Borház – Szeremley Birtok Kéknyelű 2006
  • Csendes Dűlő Szőlőbirtok Kéknyelű 2013
  • Nyári Pince Kéknyelű 2013
  • Németh Pince Kéknyelű késői szüret 2005

Wolf András, a Salon Étterem és a New York Kávéház executive séfje,

a Bocuse d' Or Akadémia tagja, a Séfek Séfe zsűritagja pedig „Borok ételekhez vagy ételek borokhoz..." címmel mutat be bor- és ételpárosításokat: az általa kreált falatokat a következő tételek kíséretében kóstolhatják meg a résztvevők:

  • Laposa Birtok Friss Olaszrizling 2017
  • Folly Arborétum és Borászat Cédrus 2016
  • Szászi Pince Szürkebarát 2017
  • Weller Borház Zeus 2016
  • Villa Sandahl Count down 2013
  • Varga Pincészet Balaton Rosé 2017
  • a'Capella Szőlőbirtok Kékfrankos 2016
  • Istvándy Birtok Golgota 2017

A Nagy Badacsony kóstolót április 14-én, szombaton tartják a New York Palotában. Jegyek elővételben az esemény weboldalán vagy korlátozott számban a helyszínen kaphatóak.