Öt dolog, amit nem tud az egészségtudatos táplálkozásról

2018.04.11. 13:00

Könnyen akasztjuk magunkra az egészségtudatos jelzőt, ha folyamatosan salátát eszünk, kerüljük a gyorsételeket, elfelejtjük a „szénhidrát" kifejezést, este 6 után pedig még azt sem engedjük meg magunknak, hogy ételre gondoljunk. A tudatos táplálkozás azonban egyáltalán nem az ételmegvonásról, hanem az okos választásról szól. Ehhez azonban olyan információkra van szükségünk, amelyek ugyan nap mint nap szembejönnek velünk, mégsem tudjuk értelmezni őket, vagy nagyvonalúan elsiklunk felettük. Mivel minden a vásárlásnál kezdődik, ha nem figyelünk az élelmiszerek címkéin lévő adatokra, érhetnek bennünket csalódások, ha ráállunk a mérlegre.

Ahhoz, hogy tudatosan tudjuk megválogatni az általunk fogyasztott élelmiszereket, először azzal kell tisztában lennünk, minek van és minek nincs kalóriatartalma: a hiedelemmel ellentétben a vitaminoknak nincs, viszont a fehérjének, a szénhidrátoknak – például a cukornak –, a zsírnak, illetve a gyümölcscukor miatt a gyümölcsöknek is van.

Forrás: Shutterstock

Hányszor ivott már cukormentes italt abban a boldog tudatlanságban, hogy ezzel egy gramm felesleget se fog felszedni? Attól, hogy egy ital cukormentes, más összetevőjében még lehet kalória.

Ha viszont a kalóriamentes feliratot látjuk, abban egészen biztosan nincs cukor vagy más, kalóriát tartalmazó összetevő.

Sőt, azt is könnyedén ki tudjuk számolni, hogy az egy napra javasolt 2000 kcal-ból mennyit vittünk be kedvenc nasinkkal. Figyeljük meg, hogy pontosan mennyit fogyasztottunk el az adott édességből, mert a csomagoláson lávő táblázatban csak

100 grammra és egy adagra lebontott mennyiségek

vannak feltüntetve. Vagyis, ha megesszük az egész zacskó chipset a film alatt, akkor sajnos a számokat fel kell szorozni.

Így azt is kiszámolhatjuk, hogy ha megeszünk egy csokit, még mennyi cukrot fogyaszthatunk aznap. Erre a táblázat utolsó oszlopában lévő százalékos adatok adnak választ. Ha azt látjuk, hogy egy adagban 3,9 gramm cukor van, az a napi cukorbeviteli referencia érték körülbelül 4%-ának felel meg. Fontos, hogy ez csak egy adagra vonatkozik, így sajnos megint fel kell szorozni a számokat, ha nem figyelünk oda, és az egész tábla csokoládé elfogy.

Ezért nem árt tisztában lenni azzal, hogy az egyes tápérték-összetevőkből mennyi az úgynevezett referencia beviteli érték, azaz egy átlagos fizikai aktivitású felnőtt kiegyensúlyozott étrendjéhez szükséges napi mennyiség:

zsírból 70 gramm, szénhidrátból 260 gramm, fehérjéből 50 gramm, sóból pedig 6 gramm a viszonyítási alap egy nap.

Tartsuk szem előtt azt is, hogy a szervezetünknek minden tápanyagra szüksége van, így nem az önsanyargatásban, kedvenc ételeink megvonásában van a megoldás kulcsa; sokkal inkább a mérték betartásában, a tudatos élelmiszerválasztásban, és nem utolsósorban a mozgásban, ami a hangulatunkra is jó hatással van.

TOVÁBBI ÉRDEKES CIKKEK, RECEPTEK AZ ORIGO GASZTROROVATÁBAN: