Kiderült, hogy édesszájúak vagyunk, és a barna nem egészségesebb, mint a fehér

cukor, kanál, villa
Vágólapra másolva!
Menement főztünk, egészséges reggelit készítettünk, ellátogattunk a Baraka étterembe, kiderült, hogy mi, magyarok édesszájúak vagyunk, és hogy a barna cukor nem egészségesebb, mint a fehér. Heti gasztró-összefoglaló.
Vágólapra másolva!

Tejfölös banán sok cukorral

A magyar származású amerikai David Seboek egykor pszichológusnak tanult, most mégis lisztes kézzel és vidám mosollyal az arcán süti a kenyereket Budapest szívében, fine dining éttermében. Gyerekkorában a főzés egyáltalán nem nyűgözte le, később azonban úgy érezte, hiányzik valami az életéből. Magyarországra költözött, megtanult magyarul, és nyitott egy éttermet. A Baraka tulajdonosa nagy utat tett meg a sikerig, de nem felejtette el, honnann indult: még mindig emlékszik a magyar nagymamája sütötte kalács ízére.

Forrás: Fekete Antonio

Jó csapolt sört szeretne inni?

Ezekre a helyekre mindenképp térjen be! A Dreher Minőségi Csapolt Sör Program versenyén kiderült, hol csapolják a legjobban a sört: az első helyezett a Trattoria Pomo D'Oro étterem pultosa lett. A megmérettetésen öt további vendéglátóhely teljesített kiemelkedően.

Egészséges reggeli 25 perc alatt

Ki mondta, hogy a diéta nem lehet szórakoztató? Ezzel a recepttel máris vihet egy kis színt a reggeleibe. Noha gyorsan és egyszerűen elkészíthető, a legjobb benne mégis az, hogy egy kis fantáziával bármikor újragondolhatja. Indítsa a napot egy egészséges vitaminbombával!

Forrás: Shutterstock

Nincs még programja május elsejére?

Máris mutatunk egyet. Budapest legjobb kocsmái egy helyre gyűlnek, és bográcsbalhéban mérik össze erejüket. Felharsan a csatakiáltás, megkondulnak a bográcsok, a versenyzők pedig ínycsiklandó ételekkel próbálnak felülkerekedni egymáson. Vajon ki lesz a győztes?

A barna nem egészségesebb, mint a fehér

Tudta, hogy a zöldségeknek is van cukortartalma? És azt, hogy a mézben egyáltalán nincs kevesebb kalória, mint a finomított cukorban? Sokan még annak az állításnak is bedőlnek, hogy a barna egészségesebb, mint a fehér. Ideje hát eloszlatni a tévhiteket, és tiszta vizet önteni a pohárba.

Mennyire vagyunk édesszájúak?

Nemzetközi összehasonlításban bizony édesszájúak hírében állunk. De vajon tényleg így van? Mennyi édességet és cukrot fogyasztunk? Túllépjük a nemzetközi ajánlást? Tudjuk egyáltalán, mennyi cukrot vihetünk be egy nap? A legfrissebb országos kutatásból minden kérdésünkre választ kapunk.

Forrás: Shutterstock

Ajándékozzon borból készült virágcsokrot szeretteinek!

Az ajándéktasakok ideje lejárt. Ha bort vagy pezsgőt ajándékoz, messzire kerülje el őket, és inkább legyen kreatív! Készítsen ananászt pezsgőből, vagy virágcsokrot, esetleg fényképtartót egy üveg borból! A szerettei garantáltan imádni fogják.

Így változott Hófehérke palacsintává

Mesehősök mutatják meg, hogy az egészséges is lehet szórakoztató. Képgalérián a megdöbbentő fogások.

Mickey egér - Krumplipüré Forrás: JACOB'S FOOD DIARIES INSTAGRAM

Cézár uralma véget ért, a garnéla került hatalomra

Ha unja a jól megszokott salátákat, ideje váltania! Noha Brutus összeesküdött Cézár ellen, a saláták viadalát mégis a garnéla nyerte. Pontosabban a garnélás, avokádós saláta egy kis citrusos fúzióval. Készítse el ön is!

Ön tudja, mi a menemen?

Tegyen egy kis kitérőt a török konyhába ezzel a hihetetlenül egyszerű egytálétellel, amely nagyon hasonlít a magyar lecsóhoz.