Nyerjen spanyolországi utazást írásával!

Vágólapra másolva!
Írni mindenki tud – vélik sokan, és most meg is mutathatják tehetségüket. Ugyanis ezen a nyáron indul az első hazai online borszakíróverseny. A megmérettetésre bárki nevezhet, és érdemes is, hiszen a legjobb írások komoly díjakat nyerhetnek. És mit kap a végső győztes? A Vino Castillo spanyol borkereskedés jóvoltából részt vehet egy négynapos utazáson, amelynek során még az év legnagyobb pezsgőfesztiváljára is ellátogathat.
Vágólapra másolva!

Az I. Hungarian WebWineWriting kétfordulós verseny első szakaszában szakértő zsűritagok választják ki kategóriánként a legjobb három írást, amelyek közül a közönség szavazatai alapján kerül ki a végső győztes. A verseny nemcsak hazai, hanem külföldi szakíróknak is szól.

Forrás: Nemos Creative Kft.

A három kategória közül az első a „Csak a színe legyen vörös!", amelynek támogatója a villányi Csányi Pincészet Teleki borcsaládja. A téma középpontjában a magyar vörösborok állnak: egy szőlőfajta, egy borvidék bemutatása, esetleg gasztronómiai vonatkozású cikkek írása. Az „Újra Tokaj!" kategórián belül olyan írásokat várnak, amelyek a

Tokaji borvidék újdonságaira

hívják fel a figyelmet. Támogatója a Pajzos Tokaj birtok. A „Sokszínű Magyarország", vagyis a bor és étel tág témakörének támogatója a Miele Kft. Az írások között helyet kaphatnak receptek, bor- és ételpárosítások, illetve bármilyen újszerű feldolgozás.

A végső győztes a Vino Castillo spanyol borkereskedés jóvoltából részt vehet egy négynapos spanyol utazáson.

Az angol nyelven publikálók legjobbja pedig egy magyarországi utat nyer majd.

Forrás: Nemos Creative Kft.

Az angol nyelven zsűriző szakemberek között van Simon Wolf ismert borszakíró, Elizabeth Gabay Master of Wine szakértő, illetve a szerb Tomislav Ivanovic, akinek tehetségét többek közt a Millésima Blog Award francia versenyen is elismerték, ahol 2016-ban megnyerte kategóriáját.

Természetesen sok hazai ismert bor- vagy gasztroszakíró is szerepel a zsűritagok között,

mint például dr. Kosárka József, a Magyar Borszakírók Köre alapítója, Gyimesi Zsuzsa a hvg.hu-tól, Vancsik Ivett a Vinoporttól vagy Kajári Zsófia a Nők Lapja Konyhától.

Az egyes kategóriák támogatóinak első embere is elvállalta a zsűrizést, így Romsics László, a Csányi Pincészet vezérigazgatója, Laurent Comas, a Pajzos Tokaj birtokigazgatója és Jécsi Norbert, a Miele Kft. ügyvezető igazgatója is aktívan részt vesz majd a bírálatban.

A versenyre június 30-ig lehet jelentkezni.

Nevezési díj nincs, viszont csak online, idén megjelent, valamelyik kategóriába illő cikkel lehet pályázni.

Az eredményhirdetést az I. Hungarianwine Gettogether rendezvényen tartják 2018. augusztus 16-án, a Haraszthy Pincészetben, Etyeken. További információkért és nyereményekért látogasson el a verseny weboldalára!