Egészséges nassolnivalóra fáj a foga a munkahelyen?

banáncsipsz
Vágólapra másolva!
Alig egy órája ebédelt, és máris úgy érzi, mintha üres lenne a gyomra? Olyan jó lenne enni valamit, viszont az automatában és a büfében található egészségtelen rágcsálnivalók nem szimpatikusak? Készítsen otthon egészséges banáncsipszet, amelyet bármikor nyugodtan elővehet két étkezés között. Még az asztal fiókjában is könnyedén elrejtheti.
Vágólapra másolva!

A házi banáncsipsz Dél-Indiában egy igen kedvelt snack. Ők hagyományosan sóval, cukorral vagy különböző fűszerekkel készítik, és kókuszolajban sütik ki.

Tegye ön is ugyanezt! Próbálja ki a következő receptet!

Forrás: Shutterstock

Banáncsipsz házilag

Hozzávalók:

  • 4 banán
  • 1 teáskanál só
  • 1 teáskanál őrölt kurkuma
  • 1 evőkanál csilipor
  • 2 csésze kókuszolaj a sütéshez
  • 3 csésze víz

Elkészítés:
Adja a vízhez a sót és a kurkumát, keverje jól össze, azután tegye bele a banánszeleteket. Hagyja benne körülbelül 5 percig.

Szedje ki, és hagyja megszáradni. Egy serpenyőben melegítse fel az olajat, azután adja hozzá a banánszeleteket. Süsse, amíg aranybarnák lesznek.

Szedje ki, itassa fel róla az olajat egy papírtörlő segítségével, azután szórja meg sóval és csilivel. Légmentesen záródó edényben egy hétig eláll.