Gyorstalpaló az egészséges reggelihez

reggeli
Vágólapra másolva!
A reggelit azért hívják a legfontosabb étkezésnek, mert ezzel alapozzuk meg az egész napunkat. Ha pedig kihagyjuk, az egészségünkkel játszadozunk. Persze egyáltalán nem mindegy, mi kerül a tányérunkra. Olyan ételeket kell ennünk, amelyek vitaminokban, ásványi anyagokban és energiában gazdagok, így nem fogunk már tíz órakor bóbiskolni a klaviatúrán. A legrosszabb, amit tehetünk, hogy zsíros ételekkel és cukros italokkal töltjük ki az első étkezésünk. Nézzük, melyek a leggyakoribb hibák, amelyeket a reggeli során elkövetünk. Így még a súlyunk is könnyebben gyarapodhat!
Vágólapra másolva!

A zsíros, olajos, édes ételek és italok nem napindításra valók. Az előre becsomagolt gabonapelyhek, zabkásák és gyümölcslevek rengeteg cukrot tartalmaznak. Ráadásul alacsony a tápanyag- és

magas a kalóriatartalmuk.

Ugyanez vonatkozik a szénsavas üdítőkre és az energiaitalokra is, amelyekkel plusz kalóriát viszünk be a szervezetünkbe már kora reggel. Ha rendszeresen csak cukorbombákat iszunk a tiszta víz helyett, ne lepődjünk meg a plusz zsírpárnák láttán.

Forrás: Shutterstock

A friss gyümölcsök és zöldségek rosttartalma magas, ellenben a belőlük készült leveknek alacsony. A bolti változatok ráadásul plusz adalékanyagokat és cukrot is tartalmaznak, így ha valódi gyümölcslére vágyunk, inkább otthon készítsük el.

Azonban rostot csak az egész gyümölcsökkel és zöldségekkel fogunk a szervezetünkbe vinni.

A reggelihez hozzátartoznak a koffeines italok, mint a kávé vagy a tea. Ezek fokozzák az anyagcserét, a hangulatot, fogyasztásukat azonban nem szabad túlzásba vinni. Emellett az is hibának számít, ha a reggeli nem bőséges – még akkor is, ha épp egy diéta kellős közepén vagyunk. Ha túl keveset eszünk a nagy rohanás miatt,

hamar újra éhesek leszünk,

ráadásul a cukros, egészségtelen ételeket is jobban kívánjuk.

Noha jólesik egy kicsit kimozdulni, és például egy kávézóban reggelizni, ezt se vigyük túlzásba. Hiszen a legtöbb esetben fogalmunk sincs, hogy az elénk kerülő fogás mennyi kalóriát is tartalmaz, és milyen alapanyagokból készül.

A kalóriaszámlálás pedig nemcsak azoknak lenne fontos, akik diétáznak, hanem azoknak is, akik nem akarnak plusz kilót felszedni. Főleg épp a bikiniszezonban.

A tegnapról megmaradt pizza és hamburger egyáltalán nem reggeli. Az újra felmelegített élelmiszerek egyébként is alacsony tápértékkel bírnak, a pizza meg ráadásul olajos, és egyáltalán nem egészséges. Továbbá az első étkezés előtt érdemes meginni egy pohár meleg vizet, hogy fokozza az emésztést.