Ez a hamburger még az álmaiban is visszatér

Jamie Oliver
Vágólapra másolva!
Igazán emlékezetes hamburgert szeretne készíteni? Olyat, amelyik még az álmaiban is visszatér csábítani? Igen? Akkor izzítsa be a grillt, mert most elkészítjük a világ legfinomabb hamburgerét! Csupán néhány fontos szempontot kell az eszébe vésnie. Ezek közül az egyik, hogy sose használjon előre elkészített, bolti hamburgerhúst.
Vágólapra másolva!

Egy étel csak annyira lehet jó, mint amennyire az alapanyagok azok. Ha figyelembe veszi ezt az örök igazságot, akkor többé nem fog olcsó, fagyasztott hamburgerhúst venni. Vásároljon helyette

frissen darált marhahúst,

és készítse el otthon azokat a húspogácsákat. Fűszerezze ízlés szerint, lehetőleg friss fűszernövényekkel a még intenzívebb ízélményért. Ám, ha csak egy kis olívaolaj és só kerül rá, úgyis jó lesz a végeredmény!

A cikk végén talál is egy szuper receptet, amelyet a következő grillpartyn fel is használhat.

Forrás: Shutterstock

Amint a hús felkerül a grillrácsra, hagyja pirulni. Ne nyomkodja, ne siettesse. Ha kinyomja a húsból az összes levet, egy száraz valami lesz a végeredmény, ami meg sem fogja közelíteni a tökéletes húspogácsát.

Az igazi ínyencek tehetnek a tetejére egy kis vajat – amíg sül az egyik oldala –, hogy ráolvadjon, és az íz átjárja a húst.

Közben nem szabad félni a kísérletezéstől se! A sajt jó, a bacon pedig még jobb! Főleg, ha azt is megpirítja kissé,

a sajtot meg ráolvasztja a húsra.

A mogyoróvaj használata egy erős döntés, mégis izgalmas ízt kölcsönöz az elkészült fogásnak – különleges élményben lehet így része.

Ha jó hamburgert akar enni, próbálja ki Jamie Oliver receptjét!

Forrás: YouTube

Jamie Oliver hamburgere

Hozzávalók a húshoz:

  • 800 g darált marhahús
  • olívaolaj
  • 1 nagy vöröshagyma
  • 1 evőkanál fehérborecet
  • 2 nagy savanyú uborka
  • 4 hamburgerzsömle
  • 8 szelet baconszalonna
  • 4 teáskanál mustár
  • 4 szelet sajt
  • 4 teáskanál ketchup
  • Tabasco Chipotle csípős paprikaszósz

Hozzávalók a szószhoz:

  • ¼ jégsaláta, apróra vágva
  • 2 evőkanál majonéz
  • 1 evőkanál ketchup
  • 1 kiskanál Tabasco Chipotle csípős paprikaszósz
  • 1 kiskanál Worcestershire-szósz
  • 1 kiskanál brandy

Elkészítés:
Ossza négy egyenlő darabra a húst, és készítsen belőle húspogácsákat. Tegye egy olajjal megkent tálcára, majd a hűtőbe.

Aprítsa fel a hagymát, azután forgassa át a fehérborecettel és egy csipetnyi sóval. Szeletelje fel az uborkákat, és vágja félbe a zsömléket.

Keverje össze egy tálban a szósz hozzávalóit: a majonézt, a ketchupot, a brandy-t, a Tabasco Chipotle-szószt és a Worcestershire-szószt. Ha túl sűrű, hígíthatja a hagyma levével. Végül dolgozza össze az apróra vágott salátával.

Locsolja meg egy kis olívaolajjal a húst, sózza meg, és tegye a grillrácsra. Kenje meg az egyik oldalát mustárral, majd fordítsa meg, és tegyen így a másik oldalával is. Körülbelül 4 perc kell oldalanként, hogy rendesen megpiruljon, viszont percenként érdemes forgatni.

Közben pirítsa meg a baconszalonnát egy serpenyőben. Tegye rá a húsra a sajtszeleteket, azután borítsa le egy fém edénnyel, hogy könnyebben megolvadjon. Néhány perc múlva vegye le róla az edényt, tegyen rá két szalonnát – mindegyik húsra kettőt –, majd rakja rá vissza.

Pirítsa meg a hamburgerzsömlék belső oldalát a szalonna zsírjába, rakjon rá egy kanállal a salátás szószból, erre jöhet a sajtos-baconös hús, a hagyma és az uborka. Kenje meg a felső zsömle belsejét ketchuppal, és tegye rá a feltétre.

Végül harapjon bele egy jó nagyot, és élvezze az ízeket!