A szakácskönyv, ahol a receptekben egyetlen szó sincs

Vágólapra másolva!
Szavak helyett ikonok mutatják meg a hozzávalókat, a mennyiséget és az elkészítést.
Vágólapra másolva!

Egy Kickstarter-kampányt kezdtek az első olyan szakácskönyv kiadására, amely univerzális nyelven, azaz a jelek nyelvén készül. Az innovatív Look Cook Bookot bármilyen nyelven értő – vagy éppen nem értő – ember tudja használni.

Leírás helyett ikonok Forrás: Kickstarter

A receptek ikonokkal mutatják be a hozzávalókat, a mennyiségeket, az elkészítés módját és idejét is. A könyv könnyen használható, akár kezdőknek is, egyetlen pillantással rá lehet jönni, hogy mit is takarnak a jelek. A receptek között megtalálható a sajttorta, a rizottó, a szezámos csirke vagy a thai csirke is. A fogásokat úgy szedték össze, hogy adagonként másfél dollárból kijöjjenek.

Forrás: Kickstarters

A kampányra eddig 2 709 dollárt sikerült összeszedni. Ha elérik a kitűzött 5 465 dollárt, az ikonos szakácskönyv mind papírkötéses, mind interaktív digitális formában elérhető lesz.