150 bort kóstolni egyszerre?!

bor
Vágólapra másolva!
50 kiállító, 14 történelmi régió, több mint 150 tétel – ezekkel a számokkal büszkélkedhet idén az ország egyik legnagyobb borünnepe. A látogatók a sétálókóstoló alkalmával nemcsak a hazai, hanem a határon túli nedűket egyaránt élvezhetik.
Vágólapra másolva!

Idén második alkalommal kerül megrendezésre a híres Kárpát-medencei borünnep, a BORmedence, ahol közel 50 kiállító mutatkozik be. A vendégek a sétálókostoló alkalmával megízlelhetik az anyaország és a Kárpát-medence legtöbb borvidékének borát:

több mint 150 tétel kóstolható korlátlanul.

A szervezők idén is meghívnak egy hazai és egy külhoni községet vagy régiót, mint a rendezvény díszvendégei. Ez nemcsak a borok terén, de muzsikaszóban és gasztronómiában is megmutatkozik. A 2018-as díszvendégek: a kárpátaljai Bereg-vidék, valamint a Badacsony és Szent György-hegy.

Forrás: Shutterstock

Lesznek érdekességek és kiemelt programok: száz éve született például a híres egri bornemesítő, Csizmazia Darab József (1918-2013), akire az általa keresztezett szőlőfajták (turán, néró, bianca, medina) borait felvonultató kóstolóval emlékeznek.

A programsorozat részeként pedig elkészül a Kárpát-medence bora is.

Ehhez a Kárpát-medence történelmi bortermő vidékeiről érkező borászok hagyományos fajtákból való borait használják fel. A 2018-as bor egy olaszrizling-furmint házasítás lesz.

A BORmedencét október 27-én, 14-22 óra között tartják a Magyar Nemzeti Múzeumban.