Az indiai emberek imádják, mi pedig még nem is hallottunk róla

2018.11.13. 09:47

Az utazás mindenkinek mást jelent: valaki imádja a kalandot, az izgalmat, míg másokat az új tájak felfedezése éltet. Persze vannak olyanok is, akik elsősorban a kultúra vagy a gasztronómia megismerése miatt ülnek repülőre vagy autóba. Ők azok, akik szeretik kipróbálni más nemzetek konyháját – gyakran még akkor is, ha bizarr. Most mi is teszünk egy rövid utazást Indiába, ahol a jalebit fogjuk megkóstolni.

A jalebi, más néven zulbi vagy zalabia, egy népszerű édesség Dél- és Nyugat-Ázsiában, illetve Észak- és Kelet-Afrikában. Tésztáját lisztből készítik, perec vagy kör alakban szolgálják fel, és cukorszirupba mártva fogyasztják.

Különösen népszerű Indiában és Iránban.

A kissé rágós desszertet melegen és hidegen is lehet enni. A cukorsziruphoz gyakran adnak hozzá limelevet vagy rózsavizet is. Észak-Indiában pedig például aludtejjel eszik.

Elkészítése nagyon egyszerű, mindössze 25 percet vesz igénybe. Próbálja ki!

Forrás: Shutterstock

Jalebi

Hozzávalók a tésztához:

  • ½ csésze liszt
  • 1 kiskanál csicseriborsóliszt
  • ½ kiskanál élesztő
  • ½ kiskanál olaj
  • ½ kiskanál cukor
  • 1/3 csésze meleg víz
  • olaj a sütéshez
  • kiürült mustáros vagy ketchupos doboz a tészta kinyomásához

Hozzávalók a sziruphoz:

  • 1 csésze cukor
  • ½ csésze víz
  • egy csipet őrölt kardamom
  • néhány szál sáfrány
  • 1 kiskanál citromlé

A tészta elkészítése:
Keverje össze egy tálban a kétféle lisztet, az élesztőt, a cukrot és az olajat. Adjon hozzá annyi meleg vizet, hogy sűrű palacsintatészta-állagú masszát kapjon.

Dolgozza jól össze, és pihentesse egy órát.

Ha letelt az idő, keverje meg újra, és töltse a műanyag mustáros dobozba.

Melegítse fel az olajat a sütéshez egy serpenyőbe, azután nyomja ki a tésztát a dobozból, és formázzon kis kör- vagy perecalakot.

Süsse aranyszínűre mindkét oldalát, majd szedje ki papírtörlőre.

A cukorszirup elkészítése:
Keverje össze a cukrot és a vizet, azután forralja fel. Keverje hozzá a citromlevet, a kardamomot és a sáfrányt, és vegye le a tűzről.

Ha kisütötte a jalebiket, mártsa a cukorszirupba.

Fogyassza frissen!

TOVÁBBI ÉRDEKES CIKKEK, RECEPTEK AZ ORIGO GASZTROROVATÁBAN: