Női borászok tartanak kóstolót nőnapon

Vágólapra másolva!
Harminckét borásznő több mint száz borát ismerhetik meg a látogatók a nemzetközi nőnap alkalmából, a Gyengébb? Nem! címmel meghirdetett borkóstolón.
Vágólapra másolva!

Szabó Edit borszakíró, a borsmenta.hu főszerkesztője, 2017-ben jelentette meg Gyengébb? Nem! című könyvét, amelyben huszonhat női borász és birtokigazgató meséli el saját történetét.

A kötetben szereplő borászok részvételével először a 2018-as nőnapon tartottak borkóstolót,

majd ezt a hagyományt folytatva a rendezvényt idén is meghirdették, immár újabb borásznők csatlakozásával – közölték a szervezők az MTI-vel.

Forrás: Gyengébb? Nem Facebook

A közlemény szerint a termelők több új tételt is bemutatnak ezen az estén: Tóth Katalin például ekkor kóstoltatja először az egri Tóth Ferenc Pincészet 2018-as kadarka sillerét,

Gere Andrea megmutatja a forgalomba még nem került 2017-es fekete járdoványt és syrah-t, Molnár Júlia Dóra hozza a Csendes Dűlő 2017-es, fahordóban érlelt prémium kéknyelűjét,

és Gálné Dignisz Éva is letekeri a kupakot friss gyöngyözőboráról.

A pezsgőkhöz illő friss osztrigáról, sonkákról, sajtokról és egyéb francia finomságokról Alain Losbar konyhafőnök és a Paris Budapest étterem csapata gondoskodik. Az osztrigabár kínálatához pedig remekül illik majd az a huszonegy különböző buborékos ital, amelyet a standoknál kínálnak.

A sétálókóstolót ezúttal két mesterkurzus is kiegészíti.

Az egyik különleges csokoládékhoz keres hozzájuk illő borpárokat, a másik kurzus résztvevői pedig a borok és a sajtok világában merülhetnek el komolyabban.

A rendezvény egyben jótékonysági akció is: Csetvei Krisztina móri és Luka Enikő soproni borász javaslatára mindegyik borásznő lemond aznapi honoráriumáról, és azt az Anyaoltalmazó Alapítvány számára ajánlja fel.

Ez az 500 ezer forintos összeg a helyszínen még tovább gyarapodhat, mert a gyűjtés a rendezvényen is folytatódik.

A Gyengébb? Nem! - Nőnapi borkóstolót március 8-án, pénteken tartják a Sofitel Budapest Chain Bridge-ben. További információkért látogasson el az esemény Facebook-oldalára!