Egyszerűsíti egyik legnépszerűbb termékének receptjét a gyorsétteremlánc

Vágólapra másolva!
Az év elején itthon is megújult a Chicken McNuggets®. Az eddig is 100%-ban hazai forrásból származó csirkemellfilé felhasználásával készült termék receptúrája egyszerűbb lett.
Vágólapra másolva!

A gyorsétteremlánc 2018 elején olyan globális vállalásokat fogalmazott meg, amelyek középpontjában a

Happy Meal menü továbbfejlesztése áll.

Ezek 2022-ig a vállalat összes (120) piacát érintik. A magyar vezetőség még tavaly döntött a gyermekeknek szánt menü kiegészítéséről,

így a hazai hálózat éttermeiben a már eddig is választható gyümölcslé, répakarika és ásványvíz mellett a korábbi három elemet tartalmazó gyermekmenü egy negyedik elemmel,

egy hazai előállítású, 100%-os gyümölcspürével bővült, miközben az ára változatlan maradt.

Forrás: McDonald’s

A gyermekmenük egyik választható elemének számító csirkemellfilék a következő termék, amelynek receptúráját 2022-ig valamennyi piacán átalakítja az étteremlánc.

A hazai termék esetén a változás az étel panírját érinti,

amelyből kikerültek az élelmiszeriparban széles körben használt foszfátok, valamint a dextróz, a módosított keményítőt pedig étkezési keményítő váltja ki a jövőben. A változtatás eredményeként a termék új receptúrája kizárólag természetes összetevőket tartalmaz.

A részletes tápérték-információk a hazai éttermekben a papír tálcabetéteken, a részletes összetevőlista pedig a vállalat honlapján érhető el.