Michelin-csillagos gasztroélmények – újra Nespresso Atelier Budapesten

Vágólapra másolva!
Michelin-csillagos gasztroélmények – újra Nespresso Atelier Budapesten
Vágólapra másolva!

A Nespresso a tavalyi Atelier eseménnyel már beírta magát az ínyencek gasztronaplóiba, de idén még ennél is többet ígérnek: mind az öt érzékszervet megmozgató élményt, amelyre még hosszú hetek, sőt talán évek múlva is szívesen emlékezhetünk.

Talán nem is gondolnánk, hogy egy csésze kitűnő minőségű kávé nem csak a korán induló nap megmentője, hanem igazi gourmet fogások nélkülözhetetlen alapanyaga is lehet. Idén már második éve szól erről a budapesti Nespresso Atelier. Az Atelier francia szó, jelentése műhely, ahol a vendégek nem csak kávé által ihletett csúcsgasztronómiai fogásokat kóstolhatnak, hanem betekintést nyerhetnek azok elkészítésébe is.

Magyar és külföldi Michelin-csillagos szakácsok alkotóműhelye ez, ahol mindenki a tökéletes ízharmóniára törekszik és érzékszervi utazásra csábít. Az ízélmények kiteljesítésében a séfeket egy sommelier és egy kávészakértő is segíti.

A lyoni Bocuse D’or döntő után, február 23-26. között Budapesten, a Várkert Bazár különtermében folytatódnak a gasztrokalandok. Az idén már négynapos rendezvényen a programok 3 különleges kávépillanat köré szerveződnek: brunch, ebéd, vacsora -, melyek különleges fogásait minden nap magyar és olasz Michelin-csillagos sztárséfek készítik el. A Nespresso Atelier szakértő között tudhatjuk többek között Sárközi Ákost (Borkonyha), Palágyi Esztert (Costes Restaurant), Segal Viktort, Ádám Csabát (Olimpia Étterem), Barna Ádámot (St. Andrea Wine & Gourmet Bar), Herczeg Ágnes borszakértőt és Nagy Zsolt kávészakértőt is.

Forrás: Nespresso

A negyedik nap estéjén, február 26-án öt, együtt összesen 8 Michelin-csillagot számláló séf, többfogásos fine dining gourmet vacsorát készít az exkluzív esemény vendégei számára. Ezekben a fogásokban is központi szerepet kap majd a kávé, amely sokféle formában jelenik meg a tányérokon. A séfek mind egyetértettek abban, hogy a kávéhoz tökéletesen passzoló alapanyagok megtalálásakor szükség volt arra, hogy a sémákat eldobva bátran kísérletezzenek az ízekkel, hiszen sokszor a látszólag nem összeillő párosok alkotnak tökéletes ízharmóniát.

A nyolc-csillagos vacsora öt séfmestere között két olasz sztárséf is helyet kap majd: a két csillagos La Peca tulajdonosa és vezetője, Nicola Portinari; valamint Giancarlo Perbellini - a két, majd legújabb étterméért egy újabb csillagot szerzett - Casa Perbellini tulajdonosa. Sárközi Ákossal, Palágyi Eszterrel és Mészáros Ádámmal (Onyx) kiegészülve rendkívüli csapat állt össze.

Forrás: Nespresso

A kávés fogások mellett a szervezők Gastro Experience Centerrel is készülnek, amely kiállításon a kávézás iránt érdeklődő látogatók interaktív módon ismerkedhetnek meg a kávé és a gasztronómia különleges párosával, melyet az ízek és illatok segítségével maguk is tapasztalhatnak. A látogatók szakértők iránymutatásával tehetik próbára kóstolási és asszociációs képességüket, valamint a fűszerek, a borok és a csokoládék világából kereshetnek „megfelelő társakat” a Grand Cru különlegességekhez. Jó hír, hogy a kiállítás látogatása nem csak a Nespresso Club tagok számára ingyenes, hanem egy egyszerű regisztrációt követően bárki részt vehet rajta – feltéve, hogy jut neki még hely.

További információkért kattintson IDE!