Húst a húsnyomtatóból

hátszín
Vágólapra másolva!
Ha minden a tervek szerint megy, olyan géppel nyomtatott húst ehetünk hamarosan, ami sosem látott marhát, sertést, vagy más állatot.
Vágólapra másolva!

A háromdimenziós szövetnyomtatás nem ismeretlen az orvostudományban, vagy például a sportcipők, netán fegyverek tervezésében, eddig is nagy hasznát vették bizonyos szövettípusok létrehozásában, új modellek kialakításában. Most egy missourii cég, a Modern Meadow bejelentette, hogy emberi fogyasztásra alkalmas hús előállításán fáradozik az említett módszerrel. Az állatok nélküli, szintetikus úton előállított hús egyelőre túlságosan drága, de mivel komoly lehetőségek rejlenek benne, a milliárdos befektető, Peter Thiel alapítványa 250 és 350 000 dollár körüli összeggel tervezi támogatni az ezirányú kutatásokat. A nyomtatott húsra várakozók persze túl hamar ne számítsanak eredményre: a Modern Meadow kutatóintézet (az összeg kedvezményezettje) a rövid távon megvalósuló célkitűzésnek egy kétcentis húsdarab létrehozását jelölte meg.