A csoki a stroke ellen is véd

szórakozz, Csokoládétúra és Szarvasgomba Ünnep - Januári programkörkép
Vágólapra másolva!
Hatalmas anyagot feldolgozó kutatás eredményeit tették közé nemrég a csoki jótékony szív és érrendszeri hatásáról.   Harminchétezres mintán végezték el azt a kutatást, amely a Neurology hasábjain jelent meg a hetekben, és arra a következtetésre jutott, hogy a csokiban levő flavonoidok sok egyéb mellett a stroke megelőzésében is szerepet játszanak.
Vágólapra másolva!

Forrás: AFP
Forrás: AFP

A kizárólag férfiakból álló tesztcsoport egészségügyi eredményeit tíz éven keresztül kísérték figyelemmel, és a legtöbb csokoládét fogyasztóknak 17%-al kisebb esélye volt agyérgörcsre, mint azoknak, akik napi fél táblánál kevesebbet ettek. A kutatásban részt vevő férfiak 49 és 75 év közöttiek voltak, és a tízéves kutatási periódus alatt 1995-en kaptak közülük stroke-ot.