Nem mindenben jobbak az organikus ételek

Vágólapra másolva!
Mindössze két pontot talált egy amerikai kutatás, ahol az organikus ételek jobbnak bizonyultak a hagyományosoknál. Megfordulhat az évek óta tartó organikus (itthon: bio) őrület az angolszász országokban, miután a Stanfordi Egyetem és a Veterans Affairs Palo Alto Health Care kutatóiból összeálló csoport több  mítoszt is megcáfolt - adta hírül a Guardian.
Vágólapra másolva!

A Crystal Smith-Spangler által vezetett csoport eredményei szerint az organikus ételek kizárólag két dolgoban előzik a hagyományos módon termesztett-tenyésztett ételeket: kevesebb bennük a rovarirtó és kisebb az esélye, hogy antibiotikum-rezisztens baktériummal kerülünk kapcsolatba. Azt is fontosnak tartották megjegyezni, hogy noha az organikus ételekben kevesebb a rovarirtó maradvány, a nem organikus ételekben sem volt jellemző, hogy meghaladja az egészségügyi határértéket a vegyszerek mennyisége. A kutatás során több mint kétszáz tanulmány eredményeit vetették össze, csirkét, tejterméket, gabonát, zöldségeket és gyümölcsöt is lefedett a vizsgált anyag.