A keménycukor a gyerekek életére tör

cukorka, keménycukor, Cukorka-kézigránátok egy életmód-kiállításon Hamburgban
Vágólapra másolva!
Naponta harmincnégy gyereket kezelnek az Egyesült Államokban valamilyen étel okozta fulladásos problémával - derítette ki egy közös kutatásban két, balesetkutatással és -megelőzéssel foglalkozó intézet.
Vágólapra másolva!
Cukorka-kézigránátok egy életmód-kiállításon Hamburgban Forrás: AFP/Axel Heimken

A legveszélyesebb a kemény cukor, de dobogós a hotdog, a hús, és a csont is - derítette ki egy kutatás, amely az amerikai gyerekek olyan fulladásos baleseteit vizsgálta, amik kórházi segítséget igényeltek ugyan, de egy esetben sem voltak halálosak. A szóban forgó kutatást két intézet (Center for Injury Research and Policy of The Research Institute at Nationwide Children's Hospital és a Centers for Disease Control and Prevention) közösen végezte 2001 és 2009 közötti dokumentált esetek elemzésével.

A kizárólag tizennégyéves kor alatti gyerekek baleseteit vizsgáló kutatás kiderítette, hogy minden évben 12 000 gyerek szenvedett valamilyen étellel kapcsolatos fulladásos balesetet, amit csak orvosi segítséggel tudtak megoldani. Ez naponta kb. 34 esetet jelent. Minél fiatalabb volt egy gyerek, annál nagyobb eséllyel került orvoshoz ilyen problémával, a legnagyobb veszélyben a legkisebb gyerekek vannak, akik még csak most kezdenek el szilárd táplálékot enni - áll egy másik, 2010-es statisztikában.

A kutatók nemcsak az életkor szerinti eloszlást, de a fulladást kiváltó ételek előfordulását is vizsgálták. A legveszélyesebbnek a különböző keménycukorkák bizonyultak, a balesetek 15%-ért ezek voltak felelősek.