Új őrület: a rámenburger

ramen burger
Vágólapra másolva!
Pár hete a fánkformára lyukasztott és olajban kisütött leveles tészta, a Cronut hülyítette be a New York-i gasztroközönséget, most pedig itt a rámenburger!
Vágólapra másolva!

Az eddigi legszélsőségesebb hamburgerpogácsa a gőzgombóc volt, amely Budapesten is elérhető, ez most sokkal izgalmasabb. A pogácsa ugyanis tészta. Kifőtt tészta.

Elég cuki Forrás: Goramen.com

A kifőtt és lepirított rámentészta-pogácsába töltött burger alkotója Keizo Shimamoto, a terméket szombaton kezdték el árulni a brooklyni Smorgasburgon, és rögtön eszelős sikert aratott, a 150 darabos tétel azonnal elfogyott.

Shimamoto egy önálló rámenburger-éttermet szeretne nyitni, ami tekintettel az első pozitív reakciókra és a némi belegondolás után nem is rossz kombinációra, még jó ötletnek is tűnik.

A jó burgernek jellemzően a zsemle a gyenge pontja - házilag a legmunkásabb része -, így a főtt tészta formában kihűtve, majd odapirítva felkeltette a szerkesztőség érdeklődését is.