A kekszek drogok, nincs mese

Oreo keksz, amerikai töltött keksz
Vágólapra másolva!
A Connecticut College tanulói Joseph Shroeder neurológiaprofesszor vezetésével patkánykísérletekben azt az eredményt kapták, hogy az USA kedvenc keksze, a hazánkban is kapható Oreo bizony függőséget okoz. Legalábbis a patkányoknál.
Vágólapra másolva!

A két, azonos helyzetekben megfigyelt patkánycsoport közül ugyanis az oreósok erősebb válaszreakciókat adtak, nagyobb volt bennük a vágy a keksz, mint a másik csoportban a drogok iránt. Ugyanis a magas zsír- és cukortartalmú élelmiszer több idegsejtet stimulált az állatok agyának örömközpontjában, mint a másik csoport esetében a kokain és a morfium.

Egy kis drog Forrás: AFP/Getty Images/Scott Olson

Szerintük ez az oka annak, hogy rengeteg fogyasztó akkor sem tud ellenállni az egészségtelen, de zsírban és cukorban is gazdag élelmiszerek fogyasztásának, ha tudja, hogy ártanak neki.

A kísérlet ötletgazdája a neurológia szakos Jamie Honohan, aki arra keresi a választ, hogyan terjedhet járványszerűen a túlsúly alacsony bevételi forrásokkal rendelkező társadalmi rétegek körében.

"Kutatásaimban arra keresem a választ, hogyan alakul az emberek viselkedése és motivációja, ha az ételről van szó" - mondta Honohan. "Nem azért választottuk az Oreót, mert ez az USA kedvenc keksze, hanem egyrészt magas cukor- és zsírtartalmú élelmiszer (az Oreo pontos összetételét itt találja), másrészt elsősorban alacsony társadalmi státuszú fogyasztók körében népszerűsítik ezt a terméket."

A kísérlet során azt is felfedezték, hogy a patkányok - ahogy mi is - nem harapják egyben a kekszet, hanem azt felbontva először a krémes tölteléket nyalják ki, majd a kekszet fogyasztják el.

A téma nem új, a holland egészségügyi miniszter hasonló okokra hivatkozva akarta szabályozni a cukorfogyasztást.

A témáról pedig már írtunk bővebben mi is, a cikket itt olvashatja.