Egyes pezsgőtabletták veszélyesen sok sót tartalmaznak

pezsgőtabletta, illusztráció
Vágólapra másolva!
Egyes vízben oldódó gyógyszerekben és pezsgőtablettákban annyi a só, hogy rendszeres szedésük magas vérnyomást okozhat, ami veszélyeztetheti a szív és az érrendszer egészségét – állapította meg egy nagyszabású, hosszú távú brit kutatás.
Vágólapra másolva!

Bizonyos vízben oldódó fájdalomcsillapítók maximális adagja egy felnőtt ajánlott napi bevitelét meghaladó sómennyiséget tartalmaz, ennek pedig veszélyes következményei lehetnek – idézi a BBC hírportálja a British Medical Journalban ismertetett tanulmányt.


Forrás: AFP

A Dundee Egyetem és a University College London kutatói 1,2 millió brit páciens adatait elemezték, és az 1987 és 2010 között gyűjtött információk alapján összefüggést találtak a vízben oldódó tabletták szedése, valamint a keringési zavarok nem halálos szívroham és nem halálos stroke kialakulása között.
 Azt fedezték fel, hogy akik rendszeresen szedtek ilyen készítményeket, azoknál a szívroham és a szélütés, illetve a keringési zavarok kockázata ötödével növekedett az ugyanolyan gyógyszerek sómentes változatát szedő páciensek kilátásaihoz képest.


A magas vérnyomás kialakulásának valószínűsége a hétszerese volt náluk, és a kutatók szerint itt a probléma gyökere. A sok só magas vérnyomáshoz, az pedig szélütéshez vezet magyarázta Jacob George, a Dundee Egyetem munkatársa, a kutatás vezetője.


A Brit Szív Alapítvány emlékeztetett arra, hogy a kutatás azokra vonatkozik, akik naponta szedték ezeket a gyógyszereket, alkalmi bevételük nem veszélyezteti az egészséget.
 A pezsgőtabletták a hidrogén-karbonáttól pezsegnek és oldódnak, azt pedig a jobb felszívódás érdekében gyakran vegyítik nátriummal. A tanulmány 24 különböző, orvosi előírásra szedett pezsgőtablettát, köztük népszerű fájdalomcsillapítókat: paracetamolt és aszpirint, illetve táplálékkiegészítőket vizsgált. A tabletták nátriumtartalma 3-tól akár 18 millimólig terjedt. Az utóbbi egyötöd teáskanálnyi mennyiségnek felel meg.

A nátrium ajánlott napi bevitele felnőttek számára 104 millimól. Aki beveszi a vízben oldódó paracetamolból a napi maximális nyolc tablettát, az 148,8 millimól nátriumot fogyaszt, ami több, mint a megengedett napi bevitel. Ha ehhez hozzáadja az étkezéssel bevitt sót, az veszélyesen nagy mennyiség lehet hangsúlyozta George.


A kutatók felhívták a figyelmet arra is, hogy a gyógyszerek nátriumtartalmát érthetően, az élelmiszerekhez hasonlóan kellene feltüntetni a csomagoláson. Hozzátették, hogy a nátriumtartalmú orvosságokat körültekintéssel kellene felírni, és az ilyen készítményt szedő betegek vérnyomását rendszeresen kellene mérni.