Drágább lesz a tej, mint hitték

tej juhászok tejtermékek
Oroszmokra, 2011. szeptember 8. A 78 éves Ivan Szaszin (b) és Mihajlo Macola juhászok szűrik a reggeli fejés alatt nyert tejet a kárpátaljai Oroszmokrához közeli hegyekben, Ukrajnában. A juhtenyésztés a kárpátaljai hegyi járások lakosai számára a legfőbb megélhetési forrást jelenti. A legnagyobb nyájak a Técsői, illetve a Rahói járásokban találhatók. A juhászok áprilistól szeptember elejéig legeltetik nyájaikat a magashegyi réteken. Egy juh tejéből a legeltetési szezon alatt 8 kilogramm sajt, 4 kilogramm túró készíthető, naponta átlagosan 300 gramm tej fejése mellett. A felvétel 2011. szeptember 7-én készült. MTI Fotó: Nemes János
Vágólapra másolva!
Az eddigi 99 forint helyett 103 forintra emelte a tej alapárára vonatkozó előrejelzését a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöksége.
Vágólapra másolva!

A szakmai szervezet pénteken az MTI-vel közölte, hogy az elnökség a prognózist a kvótaév során negyedévente felülvizsgálja, és indokolt esetben módosíthatja. A következő negyedévben az európai piaci helyzet alakulása egyes tejtermékek esetében átmeneti kínálatbővülést jelez előre.