Negyvenmillió forint értékű halat telepítenek a Tisza-tóba

haltelepítés tükörponty
Vágólapra másolva!
Az idén is mintegy 40 millió forintot fordít a tározó halállományának pótlására és gyarapítására a vízkezelő Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. 
Vágólapra másolva!

Hegedűs Gábor tájékoztatása alapján a társaság az idei halgazdálkodási tervében rögzített ragadozóhal-telepítési kötelezettségét már teljesítette, húsvét napjaiban ugyanis mintegy 400 ezer előnevelt csukaivadékot telepítettek a Tisza-tó több pontján. A ragadozók közül leginkább ez a hal szorul mesterséges állománybővítésre - a süllő és harcsa állománya stabil, ívási feltételeik pedig kedvezőbbek a csukáénál.

Forrás: MTI/Bugány János

Legközelebb 10 000 kilogramm kétnyaras pontyot helyeznek ki. A májusi, várhatóan egy-két időpontban történő telepítés kiemelt jelentőségű a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. és a horgászok számára, mert ezek a szállítmányok lesznek az elsők, amelyek a tározó őshonosnak számító, nagy genetikai változatosságú, ellenálló tőpontyok szaporításából származnak.

A telepítések harmadik fordulójában, májustól augusztusig, több tételben és helyszínen, összesen 30 000 kilogramm háromnyaras, azaz fogható méretű ponty kerül majd a vízbe. Ezek egy részét még a faj fogási tilalmi ideje alatt kihelyezik, a példányonként átlagosan másfél-két kiló körüli, horogérett pontyok elsősorban a pecások sikerélményét garantálják a Tisza-tavi főszezon alatt.