Romlott hús a KFC és a McDonald's hamburgereiben Kínában

Vágólapra másolva!
Lejárt szavatosságú, elégtelen higiéniás körülmények közt tartott, hulladékból újrabedolgozott húst adott el az egyik sanghaji beszállító a KFC és a McDonald's gyorsétteremláncoknak Kínában – derül ki a helyi híradásokból.
Vágólapra másolva!

Az esetet a sanghaji Dragon TV riportja robbantotta ki, amelyben a filmesek azt állították: a McDonald'snak és a KFC-t birtokló Yum Brandsnek beszállító Shanghai Husi (Sanghaj Huszi) élelmiszer-ipari vállalat hamisítja a termékeire nyomott címkéket, és lejárt szavatosságú húst ad el frissként feltüntetve. A kétéves nyomozás eredményeként készült beszámoló szerint emellett a Husi gyáraiban nem tartották be a higiéniai szabályokat, egy rejtett kamerás felvétel például földről felszedett hús bedolgozását örökítette meg. Bevett gyakorlat volt az eldobott maradék termékek – így például a rendkívül népszerű Chicken McNuggets – újrafeldolgozása, amiről felvétel is készült.

A szabályellenes tevékenységekről a vállalat menedzsmentje a hatóságok kezébe került e-mailek szerint biztosan tudott, a Yum Brands és a McDonald's előtt ugyanakkor titkolták a gyakorlatot. Ha a cégek megtudnák az igazságot, biztosan felbontanák a szerződésüket – fogalmaz a Dragon TV videóján az egyik dolgozó.

A riportot követően a városi élelmiszer- és gyógyszeripari hatóság a helyszínre vonult, mintát gyűjtött, és bezáratta a céget. A két érintett gyorsétteremlánc azonnali hatállyal felfüggesztette együttműködését a sanghaji beszállítóval, a fogyasztóktól pedig mikroblogfiókjaikon kértek bocsánatot. Az esetet a vállalatok saját hatáskörükben is vizsgálni fogják – fogalmaztak közleményükben.

A két cégnek nem ez az első élelmiszer-biztonsággal kapcsolatos botránya az országban. Másfél évvel ezelőtt szintén egy sanghaji beszállítójukat érintő esetben a hatóságok arra mutattak rá: a láncokat csirkehússal ellátó helyi cégek olyan farmerektől vásároltak húst, akik hormonkeverékkel és tucatnyi antibiotikummal tömték az egészségtelen körülmények között tartott, éjjel-nappal etetett csirkéket. A Yum Brandsről az is kiderült, hogy éveken át tudott a szabályellenes gyakorlatról, és nem tett ellene semmit. A cégek jelentős mértékben megszenvedték a botrányokat, és a tavaly Kínában kezdődött H7N9-es madárinfluenzát, mindezek következtében több mint 10 százalékkal visszaesett a profitjuk. A Yum Brands csupán az idei év második negyedévében tudta jelentős mértékben növelni eladásait, ám a mostani botrányt követően az iparági szakértők újabb visszaesést valószínűsítenek.