Ezek a legjobb magyar pálinkák

pálinka
A bírák egyike kóstol az országos pálinka- és törkölypálinka versenyen, Kecelen 2014. május 26-án.
Vágólapra másolva!
Szakértők választották ki, mely hazai pálinkák mutatkozhatnak be Magyarország nagykövetségein és konzulátusain. A szakembereket a Földművelésügyi Minisztérium jelölte: mindössze kilenc cég párlatait találták megfelelőnek.
Vágólapra másolva!

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) felkérésére a Pálinka Bíráló Bizottság kóstolással állapította meg, melyek azok, amelyeket nemzeti italként mutathatunk be a diplomatáknak – számolt be róla az Agrerszektor.hu.

Forrás: MTI/Bugány János

Az értékelés öt kategóriát érintett. A válogatáson Béli Géza, Gervai János, Kielmayer Kristian, Kovács András, Takács László és Soós Kálmán bírálók vettek részt.

A legjobbnak ítélt pálinkák a következők:

  • Márton és Lányai Pálinkafőzde vilmoskörte pálinkája
  • Árpád és Vadász Pálinkák Bársony Birspálinkája
  • Cruxx Gemina Gyümölcsház Szilvapálinkája és Feketeribizli pálinkája
  • Bestillo Pálinkaház Barackpálinkája
  • Schieszler Pálinka Madárberkenye pálinkája
  • Agárdi Pálinkafőzde Miraculum Muskotályos szőlőpálinkája
  • Zimek Pálinka Manufaktúra kései meggy-szőlő pálinkája
  • Brill Pálinkaház Kft. Merlot törkölypálinka 2011-es tétele
  • Szóráth Kisüsti Pálinka Főzőmester Kft. Tölgyfahordóban Érlelt Tokaji Törkölypálinkája.